Borítókép: Angelina Jolie őszinte vallomása a Brad Pitt-tel vívott évek után: „Az élet egy kicsit megtört” Forrás: Getty Images

Angelina Jolie őszinte vallomása a Brad Pitt-tel vívott évek után: „Az élet egy kicsit megtört”

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Évekkel a Brad Pitt-tel folytatott hosszú jogi csatározás után Angelina Jolie úgy érzi, lassan új fejezet kezdődhet az életében. A színésznő ritka őszinteséggel mesélt arról, mit vett el tőle ez az időszak.
  • Angelina Jolie szerint a válása és az elmúlt évek megviselték lelkileg.
  • Úgy érzi, felnövő lányai segítenek újra megtalálni önmagát.
  • A színésznő egyelőre nem a randizásra, hanem az életének újraépítésére koncentrál.

Kevés hollywoodi válás húzódott olyan hosszú ideig, mint Angelina Jolie és Brad Pitt szakítása. A házaspár jogi ügyei közel egy évtizeden át foglalkoztatták a nyilvánosságot, a színésznő pedig most arról beszélt, milyen nyomot hagyott benne ez az időszak.

Jolie egy friss interjúban elárulta, hogy úgy érzi, az elmúlt évek valamelyest megtörték, ugyanakkor most először lát esélyt arra, hogy újra önmagára találjon. A színésznő elmondta, hogy lányai, Zahara, Shiloh és Vivienne egészen új nézőpontból láttatják vele az életet. Ahogy fiatal nőkké válnak, egyre gyakrabban beszélgetnek vele olyan témákról, amelyek saját életére is rávilágítanak. Úgy érzi, hogy rajtuk keresztül kezdte felismerni, milyen értékeket szeretne megőrizni bennük, és közben arra is ráébredt, hogy ezek közül néhányat ő maga elveszített az évek során. Úgy fogalmazott, lányai emlékeztetik arra az emberre, aki korábban volt, és arra ösztönzik, hogy ne csak édesanyaként tekintsen magára.

A színésznő arról is beszélt, hogy a válása óta nem randizott, mert minden figyelmét a gyermekeire és a családjára fordította. Most azonban úgy érzi, változás előtt áll az élete. Nem feltétlenül egy új párkapcsolatra vágyik, inkább arra, hogy ismét szabadnak érezhesse magát. „Újra élnem kell. Újra szabadnak kell lennem. Az élet egy kicsit megtört” - fogalmazott.

Brad Pitt már új kapcsolatban él

Miközben Angelina Jolie elsősorban a családjára koncentrált, Brad Pitt az elmúlt években újra rátalált a szerelemre. 2022 óta Ines de Ramon ékszertervezővel alkot egy pár, és amerikai lapértesülések szerint kapcsolatuk komolyabb, mint valaha.