Borítókép: Cuki srácból a vörös szőnyeg megosztó divatdiktátora – Timothée Chalamet stílusnaplója Forrás: Getty Images

Cuki srácból a vörös szőnyeg megosztó divatdiktátora – Timothée Chalamet stílusnaplója

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Egyesek szerint Timothée Chalamet stílusa visszafelé fejlődik, míg mások a legjobban öltözött férfi sztárt látják benne!

Timothée Chalamet 1995. december 27-én látta meg a napvilágot New Yorkban, egy korábban táncosnőként dolgozó ingatlanügynök édesanya és egy UNICEF-szerkesztőként dolgozó édesapa második gyermekeként. Édesapja révén félig francia, így gyerekkorában a nyarakat általában apai nagyszüleinél töltötte.

Reklámfilmekkel kezdte, aztán két rövidfilmben is játszott, majd egy epizódszerep erejéig feltűnt az Esküdt ellenségek című sorozatban. Időközben jelentkezett a Fiorello H. LaGuardia gimnáziumba, ahol több iskolai darabban is játszott. Első nagyfilmes debütálása a 2014-es Férfiak, nők és gyerekekben volt és ugyanebben az évben játszotta Matthew McConaughey karakterének fiát Christopher Nolan Csillagok között című filmjében. Utóbbi forgatása nem nagyon tudott beilleszkedni tanulmányaiba, ezért otthagyta a Columbia Egyetemet és átjelentkezett a New York-i Egyetemre, amit idővel szintúgy otthagyott, hogy teljes mértékben a színészi karrierjére koncentráljon. A nagy áttörést végül a 2017-es Szólíts a neveden hozta el a számára, játékáért Legjobb férfi főszereplő kategóriában többek közt Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjra is jelölték. Ezt követte a Forró nyári éjszakák, a Lady Bird, az V. Henrik, a Kisasszonyok, a Dűne és még sorolhatnánk. Fiatal kora ellenére Timothée Chalamet már számos alkotásban bizonyította sokszínű tehetségét, és sokak szerint az új hollywoodi generáció egyik legígéretesebb csillaga. Emellett pedig a stílusa sem hétköznapi, ámvörös szőnyeges szettjei nem aratnak mindig osztatlan sikert. Sőt, az utóbbi időben egyre többen rebesgetik, hogy stílusa inkábbvisszafelé fejlődik. Hogy ez igaz-e, ezt nem mi szeretnénk eldönteni, ám a következő fotók megadhatják a választ!

Kattints galériánkra, és mutatjuk, hogyan változott Timothée Chalamet stílusa az elmúlt évek alatt!

Kattints tovább, és mutatjuk Timothée Chalamet szerepeinek toplistáját, a legnépszerűbbtől kezdve egészen a legrosszabbnak értékeltig a Rotten Tomatoes-on!