Forrás: Getty Images
A nő, aki 84 évesen is maga a nagybetűs stílus és könnyed lazaság - Barbra Streisand stílusnapló
Barbara Joan Streisand, ismertebb nevén Barbra Streisand 1942. április 24-én született Brooklynban, New Yorkban, egy korábban zenei karrierről álmodozó iskolatitkár és egy középiskolai tanár második gyermekeként. Alig múlt egy éves, amikor édesapja váratlanul elhunyt. Már gyerekként arról álmodott, hogy híres lesz és örömmel mutatta meg a környékbelieknek énektudását.
Első nyilvános szereplése egy szülői munkaközösségi rendezvényen volt, ahol mindenkit elvarázsolt tehetségével, innentől fogva pedig nem is volt kérdés a számára, hogy egy szép napon színésznő szeretne lenni. 15 évesen kapta meg első kisebb színpadi szerepét a New York állambeli Malden Bridge-i Playhouse-ban. 1959 januárjában, 16 évesen elvégezte a középiskolát és minden színházi lehetőségre igent mondott, amit csak talált, közben alkalmi munkákból szerzett pénzt és barátai kanapéján aludt a Nagy Almában. Alig volt 18 éves, amikor megnyerte egy éjszakai meleg klub tehetségkutatóját, és ezt követően heteken át fel is lépett ott. Ekkoriban lett Barbarából Barbra, mivel sose szerette az igazi nevét. Rövidesen a Bon Soir éjszakai klubba szerződtették, amit egy másik klub, majd a Broadway követett és 20 évesen megkapta első Tony-jelölését. Egyre többször hívták különféle televíziós műsorokba, és 1963-ban kiadták az első albumát. A lemez hatalmas siker lett és három Grammy-díjat nyert. Ezt ismét színpadi szerepek, majd 9 album követte, míg aztán 1968-ban bemutatták első filmjét, a Funny Girlt. Játékáért elnyerte a legjobb női főszereplő díját az 1969-es Oscar-gálán, megosztva Katharine Hepburnnel, akit Az oroszlán télen című filmjéért jutalmaztak. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: 1969-ben jött a Helló, Dolly!, 1973-ban az Ilyenek voltunk, 1976-ban a Csillag születik, 1983-ban a Yentl és a többi nagy klasszikus.
Ami a magánéletét illeti, 1963-ban ment hozzá Elliott Gould színészhez és 1969-ben jelentették be válásukat. Egy közös gyermekük született Jason, 1966-ban. Barbra Streisand olyan ismert férfiakkal randevúzott, mint Don Johnson, Richard Gere, Clint Eastwood, Andre Agassi, Liam Neeson, Jon Voight. Második férje James Brolin színész, akivel 1998. július 1-jén házasodtak össze és a mai napig is együtt vannak. Barbra pályafutása során összesen többek közt két Oscar-, tíz Grammy-, négy Emmy- és kilenc Golden Globe-díjat nyert.







