Forrás: Getty Images
A nő, aki 70 felett is maga volt a nagybetűs stílus - Diane Keaton stílusnapló
Diane Hall, vagy ahogy mindenki ismerte, Diane Keaton 1946. január 5-én született a kaliforniai Los Angelesben, egy négygyermekes család legidősebb gyermekeként. Már a középiskolában is ének- és színjátszó körbe járt, az érettségi után először a Santa Ana főiskolára ment, majd az Orange Coast Főiskolán tanult színészetet, ám végül félbehagyta tanulmányait, és Manhattanbe ment, mert a szórakoztatóiparban látta meg a lehetőséget.
Csatlakozott egy színész szakszervezethez, de mivel Diana Hall néven már volt egy színésznő regisztrálva, így megváltoztatta a vezetéknevét Keatonre. A New York-i Neighborhood Playhouse-ban kezdett el színjátszást tanulni, majd szerepet kapott a Hairben és a Játssz újra, Sam színpadi változatában. Első filmes munkája az 1970-ben bemutatott Szerelmesek és más idegenekben volt, ezt pár kisebb sorozatszerep követte, majd 1972-ben megkapta a Kay Adams szerepét, A keresztapa című filmben. Még ugyanebben az évben bemutatták a Játszd újra, Sam! filmes adaptációját, 1974-ben jött A keresztapa II, 1977-ben az Annie Hall, amiért el is nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjat.
Élete során olyan ismert férfiakhoz fűzték románcok mint Woody Allen, Warren Beatty, de Al Pacinóval is hosszú éveken át se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, sőt állítólag a Minden végzet nehéz forgatásán Keanu Reevest is az ujjai köré csavarta. Már elmúlt 50 éves, amikor anya lett: lányát 1996-ban, fiát pedig 2001-ben fogadta örökbe.

2025 októberében, 79 éves korában elhunyt színésznő nemcsak játékával adott marandót, hanem stílusával is. Nem is kell nagyon visszamennünk az időben, ha valami igazán maradandót keresünk, elég csak az Annie Hallra gondolni, amelyben nagyrészt a saját ruhatára köszön vissza. Diana különc gardróbjában nagyon sok férfi darab is helyet kapott, ő pedig imádott kísérletezni ezekkel az ötletekkel. És bár minden lehetősége megvolt ahhoz, hogy a legnagyobb tervezők kreáció között válogasson, ő mégis sokszor a használtruha-boltokban talált rá az igazi kincseire. Híres volt arról, hogy sose mutatott túl sokat magából, ahogy egy interjúban elárulta, ruhaválasztásai egyfajta biztonságot adtak neki:
Mindebben az is nagy szerepet játszott, hogy 21 éves korában bazálsejtes karcinómát, azaz egyfajta bőrrákot diagnosztizáltak nála. Évtizedekkel később pedig laphámrákot, ami miatt kétszer is műtötték. Így a negyvenes éveitől kezdve még nagyobb figyelmet fordított a fényvédő használatára és arra, hogy bőrét minél inkább védje a nap káros sugaraitól. Diane Keaton stílusának kialakulásában tehát mindez fontos szerepet játszott, de elengedhetetlen volt hozzá a kivételes stílusérzéke is. Darabjait mindig olyan harmonikusan és magabiztosan kombinálta, hogy ez adta megjelenésének megkérdőjelezhetetlen időtállóságát. Ám még így is lehet esetében stílusevolúcióról beszélni! Mivel a napokban ünnepelné 80. születésnapját, így úgy gondoltuk, hogy csokorba gyűjtjük a legikonikusabb divatpillanatait.









