Forrás: gettyimages.com
Példakép! Adele először mesélt hihetetlen fogyásának történetéről, és van egy nagy tanulsága annak, amit mondott
Először 2019 októberében számoltunk be arról, hogy Adele válása után életmódváltásba kezdett, ezt pedig olyan szinte sikerült fokoznia, hogy 2020 augusztusában már alig ismertünk rá. Az énekesnő több mint 40 kilótól szabadult meg a ketogén diéta és személyi edzője segítségével, akivel az elmúlt 3 évben naponta kétszer-háromszor edzett.
Adele pedig le se tagadhatná, hogy milyen jól érzi magát a bőrében. Hosszú idő után a szerelem is rátalált Rich Paul sportügynök személyében, és öt év után hamarosan debütál új albuma is. Egy szó mint száz, az énekesnő életében most minden a helyére került és végre elérte azt a külső-belső harmóniát, amire már évek óta annyira vágyott. Erről az átalakulásról és az elmúlt évekről most a Vogue hasábjain mesélt!
Viszont valami másról is mesélt. Amikor tavaly májusban megosztott egy fotót magáról, hogy megköszönje a rajongóinak a születésnapi köszöntéseket, illetve az egészségügyi dolgozóknak azt a sok erőfeszítést, amit az emberekért tesznek, a sok pozitív komment mellett bizony az irigykedők is előkerültek.
Sok hírességgel ellentétben Adele átalakulása nem egy marketing kampány része, nincs valami csodatermék a háttérben és nagyobb bejelentést sem tervez tenni semmilyen témában. Szimplán csak elérkezett arra a pontra, hogy úgy érezte, itt az ideje rendbe tennie az életét minden téren!






