
Gondoltad volna? Ennyi idősek a való életben A besugó szereplői
Különösen azért, mert A besúgó a 80-as évek Magyarországát tárja elénk, és bemutatja, hogy milyen volt a közhangulat hazánkban a rendszerváltás előtt, ez pedig egy olyan időszak országunk történelméből, amivel eddig nem igazán foglalkoztak a hazai filmes szakemberek. Mindehhez párosul az igazán jól sikerült szereposztás, A besúgóban ugyanis olyan nagy nevek mellet, mint Thuróczy Szabolcs, számos tehetséges fiatal színészt kapott lehetőséget, köztük a 2020-as Oscar-díjra jelölt Akik maradtak csillaga, Szőke Abigél is. Több szereplőnek viszont ez volt az első filmes munkája, a sorozat sikerét elnézve pedig úgy tippeljük, nem az utolsó!
Most pedig jöjjön egy kis izgalmas érdekesség a színészekről. A nagy hollywoodi produkciók esetében már megszokhattuk, hogy a szereplő életkora, különösen ha gimnazistákról vagy egyetemistákról szóló történetről van szó, sokszor jelentősen eltér a valóságtól. Nincs ez másként A besúgó esetében sem, de te vajon meg tudod tippelni, hogy ki hány éves?