Borítókép: 10 imádott világsztár, akiről nem is gondolnád, de csak idősebb korában futott be Hollywoodban Forrás: GettyImages

10 imádott világsztár, akiről nem is gondolnád, de csak idősebb korában futott be Hollywoodban

Utoljára frissítve:
Gondoltad volna, hogy ez a 10 tehetséges színész csak élete közepén futott be Hollywood filmiparába? Pedig bizony így van!

Hollywoodban sosem volt hiány fiatal tehetségekből – és a kíméletlen versenyből sem. Vannak sztárok, akiknek már gyerekkorukban elérkezett a várva várt siker egy-egy ikonikus szerepnek köszönhetően, míg mások csak jóval később kerültek a reflektorfénybe. Olyanok is akadnak, akiket hosszú éveken át visszautasítottak, és csak a 40 felett jött el számukra az igazi áttörés. Bár a filmipar előszeretettel ünnepli és kapja fel a fiatal tehetségeket, a valóságban rengeteg olyan színész és színésznő van, akiknek küzdelmes, teljesítménykényszerrel teli évek kellettek ahhoz, hogy végre felfigyeljenek rájuk. Sokan közülük évtizedeken át kisebb szerepekből tartották fenn magukat, míg mások statisztamunkákból vagy teljesen civil állásokból jutottak el Hollywood csillogó világába. Akadtak olyanok is, akik már-már végleg letettek eredeti álmukról, a színészetről, mások pedig csak hobbiként folytatták, mert nem engedhették meg maguknak, hogy főállásban próbálkozzanak.

Akárhogy is, nem minden álom van egy karnyújtásnyira, és nem minden karrier indul be robbanásszerűen húszévesen. Sok híresség éppen az élettapasztalatának, az évek alatt felgyűlt visszautasításoknak, kudarcoknak és saját kitartásának köszönheti azt a hitelességet, amely végül meghozta számukra a nagy áttörést.

Galériánkban most olyan színészeket gyűjtöttünk össze, akik 40 felett váltak csak igazán híressé!