A kor tényleg csak egy szám! Avagy 10 sztárpasi, aki 50 felett sem vesztett szexi külsejéből
Hollywood berkeiben sajnos nem ritka, hogy a fiatalabb külső reményében még a férfi színészek is képesek kés alá feküdni, ám ahogy az ismert hölgyek esetében, úgy az erősebbik nem körében is bőven akadnak olyan sztárpasik, akik inkább a természetesség hívei és minden túlzás nélkül kijelenthetjük róluk azt, hogy még az ötödik iksz felett is bőven kiérdemelhetik a szexi jelzőt.
Az év elején Brad Pitt félmeztelen nyaralós fotói kavarták fel a közvéleményt, mert míg egyesek szerint a most 59 éves színész még mindig fiatalokat megszégyenítő formában van, addig mások már kritikusabb jelzőkkel illették a sármos szívtiprót, kitérve arra, hogy nyálcsorgatásnak nincs itt semmi helye, hiszen Bradnak nemcsak a vádlija, de a teste is erősen árulkodik a valódi koráról. Mi természetesen nem a kritikus hangokkal értünk egyet, és ebből kiindulva most össze is gyűjtjük azokat sztárpasikat, akik szerintünk tökéletesen jó példái annak, hogy a kor csak egy szám, és kellő munkával bármi lehetséges.
És bár az álomgyárban számos ígéretes szépfiú bontogatja a szárnyait, azért az 50 feletti korosztály tagjai között is akadnak olyan jóképű nevek, akikért még ma is nők milliói bolondulnak. Nem véletlenül!