Borítókép: Toplista: A 10 legjobb pápákról szóló film, amit egyszer mindenkinek látnia kell Forrás: Netflix

Toplista: A 10 legjobb pápákról szóló film, amit egyszer mindenkinek látnia kell

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
A filmrajongók szerint a pápákról szóló történetek közül ez a 10 tényleg erősen kihagyhatatlannak számít.

88 éves korában elhunyt Ferenc pápa a katolikus egyház 266. pápája. A 2013 márciusában megválasztott egyházfőt sokan nyitottsága és modern világnézete miatt szerették. Életéről 2018-ban egy dokumentumfilm is készült Ferenc pápa – Egy hiteles ember címmel, de az Hollywoodot is megihlette a története, és a 2019-ben megjelent A két pápa című film, ami számos elismerő kritikát zsebelt be. Tegnap este pedig a konklávé megválasztotta az amerikai Robert Francis Prevost bíborost, aki XIV. Leó néven foglalta el helyét a pápai trónon.

A jeles esemény alkalmából utánajárunk annak, hogy a filmtörténet során hány olyan alkotás készült valós eseményeket feldolgozó, illetve fiktív formában, melynek a középpontjában egy vagy éppen több pápa áll. Szép számmal akadtak is olyan művek, amiket a közönség körében is szép sikert aratott, így válogatásunk akár filmajánlóként is megállja a helyét!

Következzen 10 film és sorozat, ami pápákról szól, és a nézők szerint érdemes megnézni!

Következzen most 10 gondolat Ferenc pápától, amelyek életünk bármely pontján motivációt adhatnak!