Promóciók
Elolvadt az internet! Végre friss fotó készült Eva Mendes és Ryan Gosling kislányáról



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!
Szerinted kire hasonlít jobban?
Igazi ritkaságra bukkantunk az interneten, ugyanis a lesifotósoknak végre sikerült friss képet készíteniük Eva Mendes és Ryan Gosling immár 3 és fél éves kislányáról, Esmeraldáról. A sztárpár nem enged a nyilvánosságnak, ha a gyerekeikről van szó, Eva gyakorlatilag teljesen visszavonult a reflektorfényből, második lányuk születését is csak az utolsó hónapban jelentették be – és az esküvőjüket is titokban tartották.
Így csoda, ha a világ ennyire kíváncsi a kicsikre? Most viszont Esmeraldát sikerült elcsípni, mikor anyukájával New Yorkban sétálgatott.


Egy korábbi interjúban pedig a színész elárulta, hogy vicces volt pár hónapja, amikor kislánya életében először járt az álmok városában:
Amikor felébredt reggel, odavittem az ablakhoz és azt mondta neki: édesem, üdv New Yorkban! Na, ebben a pillanatban két autó összement az utcán, és ripityára törtek. A két sofőr azonnal kipattant a kocsijából és elkezdtek veszekedni, meg a középső ujjukat mutogatták egymásnak. Na ezt tanulta a lányom New York-ban.
Nos, addig örüljenek a paparazzik, amíg náluk nem alkalmazza ezt az új tudást. Nem úgy, mint ezek a sztárok!

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!
Mikor láttad őket utoljára? Russell Crowe ritkán látott fiai jóképű pasikká cseperedtek - FOTÓK
Az alma ismét nem esett messze a fájától.
Vedd komolyan a jeleket: 14 apró tünete annak, hogy a stressz már árt az egészségednek
A szervezetünk jelez, méghozzá időben, úgyhogy vedd komolyan te is!
A villanyt ők se hagyják égve! Avagy 5 meglepő dolog, amin még a királyi család is spórol
Annak ellenére, hogy a brit királyi családnak óriási vagyona van, bizony még az ő esetükben is előfordul, hogy bizonyos dolgokon muszáj spórolniuk... Nézzük, mi az, amire ők sem költenek szívesen.
Sztárok, akik nyitott kapcsolatban élnek
Vannak sztárok, akik azt vallják, a monogámia hosszú távon nem működik, ezért nyitott házasságban élnek.
Nem hiába imádjuk! George Clooney romantikus dolgot tett Amalért a vörös szőnyegen
A 2023-as év rengeteg sztárpár szerelmének hozta el a véget, ám ez George és Amal Clooney kapcsolatára szerencsére nem volt igaz.
15 hihetetlen, de igaz történet borzasztó szomszédokról
Rossz szomszédság török átok – tartja a magyar mondás, melynek az az alapja, hogy a török hódoltság idején (1541-1699-ig) az Oszmán Birodalom ketté szelte a Nagy-Magyarország területét és a határvidéken lakóknak számolniuk kellett a török portyákkal, rablással, fosztogatással. Ha a töröktől nem is kell tartaniuk, a következő tizenöt történet legalább ilyen kellemetlen volt a megosztóinak, akik pokoli szomszédot kaptak, akik az őrületbe kergették a környezetüket.