Borítókép: Előnytelennek hat és öregít, ha 50 év felett így sminkelsz: 7 hiba, amit kerülj el Forrás: insidecreativehouse/Envato

Előnytelennek hat és öregít, ha 50 év felett így sminkelsz: 7 hiba, amit kerülj el

Ferenczi Deborah szerző fotója
Utoljára frissítve:
Ahogy öregszünk, a bőrünk megváltozik. Kevesebb kollagént és elasztint termel, ami miatt vékonyabbá és szárazabbá válik a bőr, megjelennek rajta a ráncok, bőrhibák, amelyek csak még nehezebbé teszik a sminkelés folyamatát. Ezért fontos, hogy olyan sminktermékeket és technikákat használjunk, amelyek megfelelnek az érett bőr igényeinek. Az alábbiakban olyan sminkelési módokat gyűjtöttünk össze, amelyeket feltétlen kerülj el, ha elmúltál 50 éves. Mutatjuk is, melyek ezek!

Miért fontos a megfelelő sminkelés?

Mint már említettük, az idő múlásával a bőr is veszít rugalmasságából, szépségéből, megjelennek rajta az első ráncok, hibák, ez pedig mind arra utalhat, hogy érdemes változtatnunk a jól megszokott bőrápolási és sminkelési rutinunkon. Ugyanis a fiatalabb bőrrel ellentétben az érett bőr hajlamosabb a ráncok és finom vonalak kiemelésére, a smink pedig könnyebben beülhet ezekbe a vonalakba. Ezért kiemelten fontos, hogy 50 éves kor felett olyan sminktermékeket és technikákat alkalmazzunk, amelyek figyelembe veszik az érett bőr speciális igényeit.

Az első lépés természetesen egy helyes bőrápolási rutin kialakításával történik. Amennyiben komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy bőrünk egészséges, hidratált legyen, és ezt támogatjuk olyan termékekkel, amelyek ebben segítségünkre vannak, akkor bizony már sokkal könnyebb lesz sminkelnünk, hiszen a szép smink alapja a csodaszép, egészséges bőrkép.

A következő lépés a megfelelő sminktermékek kiválasztása, amely kulcsfontosságú a fiatalos megjelenés megőrzéséhez. Fontos, hogy olyan termékeket válasszunk, amelyek hidratálóak, könnyűek és nem nehezítik el a bőrt. Kerüljük a túl sűrű, nehéz alapozókat és púdereket, amelyek csak kiemelnék a ráncokat. Ehelyett válasszunk inkább könnyű, folyékony alapozókat és hidratáló krémeket, amelyek ragyogóvá és frissé teszik a bőrt.

A sminkelési technikák is eltérnek a fiatalabb kortól. Az érett bőr esetében a kevesebb több elv érvényesül. Kerüljük a túl sok smink használatát, és összpontosítsunk inkább a bőr természetes szépségének kiemelésére. Használjunk finom, természetes színeket, és kerüljük a túl sötét vagy túl élénk árnyalatokat. A smink felvitelekor pedig figyeljünk arra, hogy a termékeket egyenletesen oszlassuk el, és kerüljük a vastag rétegek kialakulását.

Forrás: Prostock-studio/Envato
Nem mindegy, milyen állagú termékeket használsz 50 év felett, érdemesebb a folyékonyabb, hidratálókat előnyben részesíteni.

Az érett bőr speciális igényeihez igazodó sminkelési rutin nemcsak a megjelenést javíthatja, hanem az önbizalmat is növelheti. Ha odafigyelünk a bőrünk ápolására és a megfelelő sminktermékek kiválasztására, akkor éveken át megőrizhetjük fiatalos és ragyogó megjelenésünket. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy mire érdemes odafigyelni sminkelés esetén 50 év felett. Mutatjuk is, milyen hibákat követnek el a leggyakrabban a hölgyek!

Így ne sminkelj 50 felett, mert öregít és előnytelennek hat: