SJP és Jennifer Aniston már imádja! Egy új hajtrend, aminél nincs tökéletesebb őszülő hajhoz
Az ősz vagy őszülő hajban semmi szégyellnivaló nincs, sőt, egyre több középkorú és idős nő viseli büszkén szürke és fehér hajtincseit. Ez az árnyalat az utóbbi években annyira menő lett, hogy bizony a fiatalok szintén rákattantak, elég csak „granny” frizurára gondolni. Idén pedig egy új trend kezdte el meghódítani a világot, ennek halszálka melír a neve és a legdögösebb sztárok buknak a legjobban rá.
Tom Smith mesterfodrász szerint az ősz haj a koronavírusnak és a karanténnak köszönheti népszerűségét, hiszen abban az időszakban sokan nem tudták festetni a hajukat. A tiltások feloldásával pedig mondjuk úgy, „így maradtak” és cseppet sem bánták meg: „A pandémia óta csodálatos módon sokkal elfogadottabb megmutatni a természetesen ősz hajat, mint korábban, olyan sztárok mutatnak ebben példát a világnak, mint Jennifer Aniston, Gwyneth Paltrow és Sarah Jessica Parker” – mondta a frizuraszakértő. Ezután hozzátette, ezek a sztárok „találták fel” a fent már emlegetett halszálka melírt, amelynek a lényege, hogy az őszülő tövekből vékony, ezüstös melírcsíkokat húznak a festett, általában hideg és meleg tónusú szőke tincsek közé. A legszerethetőbb pedig az benne, hogy nem rejti el teljesen az ősz hajszálakat, helyette inkább nagyon természetese lesz a végeredmény, illetve a lenövés sem lesz olyan tolakodó.