Eredeti vagy sem? Margot Robbie tökéletes Barbie-fogsoráról a szakember most lerántja a leplet
Margot Robbie egy ideje már stabil helyet vívott ki magának az A-listás sztárok sorában, és ezen pozicíóján a nemrég kijött Barbie című film nemcsak nagyban javított, de még rá is erősített.
A 33 éves színésznő jelenleg az egyik legfelkapottabb téma a netes platformokon, így a férje, a film körüli promóturnén viselt ruhatára mellett most a tökéletes mosolya került előtérbe.
Margot Robbie tökéletes Barbie-fogsorának titka
Dr. Rhona Eskander fogorvos szerint Margot Robbie szépségének titka többek között széles mosolyában rejlik, ami a szakember szerint azért vonzó, mert ideálisan egyszerre 10-12 fog bukkan elő mosolygás közben, és ezek a fogak tökéletesen párhuzamosak az ajkakkal, illetve a szemfoga is pont olyan hosszú és hegyes, hogy szépen olvad be az összképbe. Illetve a videó végén fontosnak tartja megjegyezni azt, hogy Margot fogsora teljesen eredeti, ezen információ fényében pedig nem meglepő az sem, hogy egyre több páciens látogat el a rendelőbe azzal a konkrét kéréssel, hogy olyan széles és szép mosolyt szeretnének, mint amilyen a színésznőnek is van.
Túl tökéletes lenne Margot Robbie mosolya?
Egy másik orvos, Dr Jordan Davis viszont részben másként látja a dolgokat és szerinte Margot első négy fogán egy nagyon jól elkészített kerámia héj van, ami egyébként manapság egy abszolút megszokott fogászati eljárás. A videóban az orvos azt is elmagyarázza, hogy amiatt gondolja mindezt, mert Margot felső fogsorának oldalsó fogai sárgábbak, mint az a bizonyos első négy, melyeken a feltételezett esztétikai módosítást végezték - ez azért is van, mert az erre használt anyag nem tud elszíneződni a mindennapok során. Ezen aprócska észrevétel ellenére ezen szakember is úgy gondolja, hogy a színésznő mosolya tökéletes, és bár egy kisebb fehérítés szerinte ráfér, ettől függetlenül az összkép minden túlzás nélkül lenyűgöző.
Nos, szerintünk Margot Robbie minden részletében tökéletesen hozza a Barbie-figurát, és őszintén megvallva keresve sem találhattak volna korunk felkapott A-listás sztárhölgyei között olyat, aki ennél komfortosabban illeszkedett volna abba a szépségről alkotott képbe, ami ezt az ikonikus játékbabát immáron 64 éve megtörhetetlenül körülveszi.