A bőrgyógyász elmagyarázza: ekkor kell aggódnod az őszi hajhullás miatt és ezt teheted ellene
Az őszi hajhullás olyan hirtelen köszönt be az életünkbe, hogy teljesen érthető, ha téged is először sokként ér a dolog, de szerencsére van rá egy egyszerű magyarázat.
Az első jelek az esetek jelentős részében fésülködéskor vagy éppen hajmosáskor jelentkeznek, aminek láttán elkerülhetetlenül is eszünkbe jut az, hogy esetleg valami vitamin hiánya vagy akár egy lappangó betegség állhat a dolog hátterében. Szerencsére a válasz ennél sokkal megnyugtatóbb! „Az úgynevezett szezonális hajhullás különösen gyakori a nőknél. És ez valójában mindig az évnek ugyanabban a szakászában történik, nyár végén vagy ősszel. Mivel sok nőnél minden évben előfordul a hajhullás, ésszerű feltételezni, hogy ennek oka a genetikájukban gyökeredzik. Evolúciós szempontból a hajunk továbbra is a test szőrzetének számít. És az évszakváltáskor, mint ahogy az állatok esetében is, úgy ez a szőrzet is úgymond megváltozik” - mondja egy bőrgyógyász. Majd hozzáteszi, hogy „minden haj két növekedési fázison megy keresztül, az élő és a pihenő fázison”. Ez azt jelenti pontosan, hogy az úgynevezett élő fázisban (anagén fázisban) a haj növekszik, és a hajunk 90%-ban ebben a fázisban is van. A maradék 10% pedig a telogén, azaz a nyugalmi fázis, ami körülbelül kettő-négy hónapig tart. Ebben az időszakban a hajgyökér regenerálódik. „Általában nem tűnik fel a nyugalmi és az aktív növekedési fázis közötti váltás, és az ezzel járó hajhullás sem, mivel a fejen lévő haj mennyisége mindig nagyjából azonos marad. A késő nyári és őszi hónapokban azonban sok nőnél több haj kerül a nyugalmi fázisba” - magyarázza a szakember, aki szerint erre a legvalószínűbb magyarázat az, hogy „Nyáron több hajra van szükségünk a napsugárzás elleni védelemhez, ezért a haj hosszabb ideig marad az aktív növekedési fázisban. Az év végére - amikor a hőmérséklet csökken, és kevesebb az UV-sugárzás - a haj kihullik”. A hajhullás folyamata általában egy-három hónapig tart, majd a hajhagymákból új hajszálak kezdenek el nőni.