
A vörös szőnyeg szürke kisegeréből lett divatdiktátor - Renée Zellweger stílusnapló
Renée Zellweger 1969. április 25-én született a texasi Katyban. A középiskolai évei alatt pompomlány volt, atletizált és a természettudományokban is jeleskedett. A gimnázium után beiratkozott a Texasi Egyetemre, és itt került először közel a a színjátszáshoz, amikor választható tárgyként részt vett egy drámatanfolyamon.
1992-ben kapta meg első kisebb szerepét a A Taste for Killing című thriller-drámában, majd ugyanezen évben diplomát szerzett angol irodalomból. A filmek világa egyre jobban vonzotta és 1993-ban már a Tökéletlen időkben tűnt fel, 1994-ben pedig Ben Stiller rendezői debütálásában Nyakunkon az életben játszott, a következő évben A zenebirodalom visszavág következett, az első nagy áttörést pedig az 1996-os Jerry Maguire - A nagy hátraarc hozta el a számára, ezt olyan alkotások követték, mint az Életem értelme vagy a Betty nővér, a 2001-es Bridget Jones naplója pedig végérvényesen megpecsételte a karrierjét. 2003-ban a Hideghegy nyújtotta alakításért megkapta a Legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe- és Oscar-díjat, innentől kezdve jobbnál jobb szerepeajánlatokkal találták meg a stúdiók. Renée Zellweger a2010-es My Own Love Song után négy évre visszavonult, majd a 2016-ban bemutatott A teljes igazsággal tért vissza, illetve ugyanezen évben a Bridget Jones babát várban is láthatták őt a rajongók. 2020-ban Judy című filmben, Judy Garland megformálásáért megkapta a Legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, ezzel pedig a kételkedőket is sikerült meggyőznie arról, hogy sokkal több van benne, mint ahogy azt a Bridget Jones kapcsán sokan gondolják. Ettől eltekintve persze örömmel tért vissza a sorozat befejező, Bridget Jones: Bolondulásig címet viselő negyedik részéhez, ami itthon február 13-án került a mozikba. De a színésznő karrierje mellett a stílusa is egyre csak felfelé ívelt az elmúlt években, sőt! Míg eleinte megjelenése elég jellegtelen, mondhatni unalmas volt, addig mára az ember nem tudja levenni a szemét róla, ha a vörös szőnyegre lép.