Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh 2004. június 4-én ismerkedett meg Sanghajban Jean Todttal, aki akkoriban a Scuderia Ferrari vezérigazgatója és CEO-ja volt, majd később a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) elnöke lett. A találkozást szinte azonnal randevúk követték, majd a pár kevesebb mint két hónappal később, egészen pontosan 2004. július 26-án el is jegyezte egymást, de azt a bizonyos nagy napot már nem siették el ennyire.
Az esküvőt ugyanis a lánykérés után szinte napra pontosan 19 évvel, azaz 2023. július 27-én tartották, Genfben. A színésznőnek tehát tényleg volt ideje felkészülni az jeles alkalomra, amire egy fűzővel és hosszú csipkeujjakkal ellátott Schiaparelli kreációt viselt. Tagadhatatlan azonban, hogy Michelle Yeoh ruhájának mídere volt az egész megjelenés felemelő középpontja, az olasz haute couture divatházra jellemző szürrealizmust ugyanis ezen esetben egy egészen érdekes arccal prezentálták, így az elefántcsont ruha egy extra adag csillogást kapott a gyöngyök, az arany részletek és a strasszok által - amik mellett természetesen az Oscar-díj is remekül mutatott.
„Köszönöm drága bátyáimnak, Diegonak és Danielnek a lenyűgöző Schiaparelli Face of Happiness ruhámat, mellyel Mr & Mrs Todtként köszöntött minket” - írta a poszthoz a most 61 éves színésznő.