Micsoda pillanat! Kate Moss 5 év után újra a kifutón – VIDEÓ
Kate Moss már igazi régi motorosnak számít a modellszakmában, nagyon réginek. Az idén 44 éves szupermodell már 30 éve űzi az ipart, és ezen idő alatt annyi csodás fotósorozat és kampány készült róla, mint talán azóta se senkiről.
Kate már minden nagy magazin címlapján szerepelt, karrierje több mint két évtized után is a csúcson van. Minden túlzás nélkül, ő az egyik legsikeresebb modell a történelemben, és sokan azt mondják, hogy mágikus erővel bír a kifutón. Kate már egy ideje átadta a stafétát a lányának, aki talán még anyukáján is túltesz majd:
De vissza Kate-hez és az ő mágikus erejéhez. Mint oly sok veterán modell, Kate sem vonul már szezonról szezonra a kifutón, ám ha kap egy elutasíthatatlan ajánlatot, akkor bármikor képes leporolni a tudását. Hogy egészen pontosak legyünk, idén már 5 éve annak, hogy nem vonult a brit ikon egyetlen divatbemutatón sem. Egészen mostanáig, Kate volt ugyanis a tegnapi Louis Vuitton-divatbemutató nagy meglepetése, Naomi Campbell-lel egyetemben.
Pedig olyan, mintha tegnap láttuk volna őket együtt utoljára!
A két modellt kitörő ováció fogadta!
A nagy pillanatot még az első sorban helyet foglaló Brooklyn Beckham is feltöltötte a saját Instájára, aki egyébként a szüleivel szuperstílusosan érkezett a show-ra: