A képek magukért beszélnek! Sokak szerint ezek a felvételek a bizonyítékai annak, hogy semmi kémia nincs már Hailey és Justin Bieber között
Hailey és Justin Bieber először 2015 decemberében találtak egymásra, ám szerelmük ezen fejezet viszonylag gyorsan, 2016 januárjában véget is ért. Több mint két évvel később, 2018 júniusában ismét összejöttek, és ekkor már olyannyira komolyan gondolták a dolgot, hogy az énekes alig egy hónappal később meg is kérte a modell a kezét. Ugyanezen év szeptemberében már a házasságukról szóltak a pletykák, amit végül Justin novemberben megerősített a nyilvánosság előtt is. A hivatalos ceremóniát végül 2019. szeptember 30-án tartották.
Az elmúlt évek során a rajongók azonban még mindig nem tudtak napirendre térni afelett, hogy Justin Bieber Selena Gomez helyett végül Haileyt választotta. Az összeesküvés-elméletek mellett a sztárpár kritikusai szinte mindenbe belekötnek, így nemcsak az általuk posztolt videókban rejlő valós érzelmeket elemzik ki örömmel, hanem ruhaválasztásaikat is, ami egyesek szerint nagyon jól tükrözi azt, hogy férj és feleség között mennyire nincs meg az a bizonyos kémia, hiszen az esetek nagy részében pontosan úgy néznek ki, mintha nem egyeztettek volna gardrób kérdésekben és fogalmuk se lett volna arról, hogy a másik mit kap fel aznap.
Az már persze más kérdés, hogy a boldogító igen után mennyire is fontos az, hogy a szerelmesek között minden téren virágozzon az összhang?! De most talán ezt nem is tisztünk eldönteni, ám sokan úgy gondolják, ez egy újabb jel, hogy a párt nem egymásnak rendelte a sors, és valami nagyon nincs rendben közöttük - helyettünk viszont inkább beszéljenek a képek!