Itt a bizonyíték: Tényleg a vörös szín a legszexibb! Íme a filmtörténet legikonikusabb vörös ruhakölteményei
Tény, hogy a piros szín nem mindenkinek áll jól, így az emberek egy része nem is szereti teljes ruházatán viselni. Akin azonban a piros ruhák csodásan mutatnak, garantáltan minden tekintetet magára vonz. A piros színnek már-már pszichológiája van, hiszen viselése bizonyítottan magabiztossá tesz, önbizalmat és bátorságot ad. Nem véletlen, hogy sok nő egy-egy randi vagy fontos esemény alkalmával piros ruhába bújik, hiszen szeretné a belőle áradó sugárzó erőt és vonzó stílust kinyilatkoztatni.
A vörös szín kapcsolatba hozható a vággyal, a szenvedéllyel, az aktuális állapotunk kifejezésével, és természetesen a szerelemmel is. Ha megfigyeljük, minden dolog, ami a szerelemhez és a szeretethez köthető, általában piros színárnyalatokban pompázik – ezért van az is, hogy a karácsonyt is ezzel a mámorító színnel párosítjuk sokszor, hiszen a melegséget, a meghittséget és a szeretetteljes pillanatokat elevenítjük meg általa.
A vörös és a piros feltűnő és vibráló árnyalatai – mondhatni, soha nem mennek ki a divatból, és ez teljes mértékben igaz a mozivászonra is, hiszen talán fejből is tudunk számos olyan filmet említeni, ahol a főszereplő színésznők ikonikus piros ruhakölteményeikkel olyan szinten megfogták a nézőket, hogy még évtizedek múltán is tisztán emlékszünk az egyes darabokra. Segítünk egy kicsit a piros színpompás kreációinak nosztalgikus felelevenítésében, ugyanis most összegyűjtöttünk 8 filmet, melyben az adott sztárok vadító piros ruháikkal meghódították a divattörténelmet.