
8 káprázatos estélyi ruha a divattörténetből, amit szívesen látnának viszont a 2024-es Oscar vörös szőnyegén
A vasárnap este megrendezésre kerülő Oscar-díjátadóval csúcsához ér a 2024-es díjátadó szezon. A legfontosabb filmes gálán az elmúlt évek, sőt minden túlzás nélkül mondhatni, hogy évtizedek tapasztalatai alapján szinte biztos, hogy idén is számos különleges, és meseszép estélyi darabbal bővíti majd a vörös szőnyeges emléktárunk feledhetetlen pillanatainak sorát.
Az persze hatalmas titok, hogy miben vonulnak majd vasárnap a vörös szőnyegen a hírességek, ám mi mégis tippelésbe bocsátkozunk. A világjárvány előtti években is egyre több híresség döntött úgy ugyanis, hogy a fenntarthatóság eszméjét követve egy olyan kreációt választ a vörös szőnyegre, amit korábban egyszer már viselt, ez a duplázó kedv pedig azóta sem vesztett lendületéből. A szakértők szerint a 2024-es díjátadó szezonban is helyet kap majd ez a fajta tudatos választás, illetve többen reménykednek abban, hogy a múltidézés lendülete olyan ma már vintage darabokat is visszahoz a köztudatba, amiért egykoron nem ok nélkül rajongott a szakma!