Cannes-i dráma! Emily Ratajkowski ruháját még a kocsiban is varrták, hogy kész legyen – De megérte, nem?
Így volt ez az idei Cannes-i filmfesztiválon is, ahol a 25 éves modell kilógott a sorból rendkívül egyedi és merész estélyijével, ami nem aratott osztatlan sikert, de az biztos, hogy akárcsak Bella tavalyi vörös ruhájára, erre a darabra is sokáig emlékezni fogunk.
A finom csipkéből készült overáll puffos uszállyal lett megspékelve, ami csak úgy vonzotta a tekinteteket. Mondjuk, azért ehhez Emily tökéletes alakjának is lehetett némi köze.

Ám most kiderült, hogy a modell vörös szőnyeges belépője majdnem katasztrófába fulladt, ugyanis ruhája nem készült el időben. Peter Dundas, a ruha tervezője még a kocsiban is varrta a rendelésre készült darabot, gyakorlatilag a vörös szőnyegre lépés előtti utolsó pillanatokban sikerült befejeznie.

Persze ebből a stresszből már semmit sem lehetett érzékelni a helyszínen, de ez is jól mutatja, hogy egy hasonló vörös szőnyeges esemény nem csak önfeledt szórakozás a sztároknak, talán pont valami hasonló miatt sírta el magát Cannes-ban Kirsten Dunst?









