A francia cipőmágus, aki majdnem tájkertész lett! Christian Louboutin piros talpú cipellőinek érdekes története - Divatklasszikusok 4. rész
Christian Louboutin cipők iránti rajongása 1976-ban kezdődött, amikor ellátogatott a Musée national des Arts d'Afrique et d'Océanie-ba, ahol a kiállított darabok között látott egy olyan Afrikából származó táblát, ami megtiltotta tűsarkú cipőt visel nőknek azt, hogy belépjenek az adott épületbe, ugyanis attól tartottak, hogy a lábbeli sarkaival felsértik a parkettát. Ez a kép olyannyira beleégett az akkor 13 éves Christian emlékezetébe, hogy később ez inspirálta őt abban, hogy dacoljon a szabályokkal és olyan lábbelit alkosson amelyben a nők magabiztosnak és a erősnek érzik magukat.
Tinédzserként Egyiptomba szökött, majd ezután egy évet Indiában is eltöltött és 1981-ben, 18 évesen megannyi cipőtervvel a tarsolyában tért vissza Párizsba, ahol sorra járta ötleteivel a legnagyobb couture házakat. Erőfeszítéseit siker koronázta és hamarosan Charles Jourdannál kezdett dolgozni, itt ismerkedett meg a tűsarkú cipő megalkotójával, Roger Vivierrel, akinek nem sokkal később már a tanítványa is lett. Mindeközben pedig szabadúszó tervezőként dolgozott és női cipőket tervezett többek közt a Chanel, az Yves Saint Laurent és Maud Frizon számára. Az 1980-as évek végén egy időre hátat fordított a divat világának, hogy tájkertész legyen, de nem bírta sokáig és 1991-ben megalapította saját cégét és megnyitotta első szalonját Párizsban. Első vásárlója Karolina monacói hercegnő volt, aki személyesen is gratulált Christian Louboutinnak az üzletéhez, az elismerő szavaknak pedig egy divatújságíró is fültanúja volt, aki másnap már egy cikkben számolt be a történtekről, ez pedig nagyban hozzájárult a tervező népszerűségéhez.
Azóta pedig többek közt olyan ismert nők rajonganak a lábbelijeiért, mint Tina Turner, Madonna, Sarah Jessica Parker, Blake Lively, Catherine Zeta-Jones és még sorolhatnánk.
Na de mi az ikonikus piros talpak története?
Christian Louboutinnak egyik alkalommal annyira megtetszettek asszisztensének piros körmei, hogy elkérte annak Chanel lakkját - ez az árnyalat ma már Rouge Louboutin néven kapható -, és befestette vele az egyik cipője fekete talpát. A végeredmény annyira megtetszett neki, hogy idővel a védjegyévé is vált - férfi és női lábbelik terén egyaránt.
A piros cipőtalpak azonban nem csak őt ihlették meg!
Yves Saint Laurent ugyanis piacra dobta Monochrome névre keresztelt kollekcióját, ahol például a piros cipőnek a talpa is piros volt. Louboutinnak mindez nem tetszett és 2011-ben keresetet nyújtott be a szintúgy francia divatház ellen, ám végül elvesztette a pert. A bíróság ugyanis korlátozta a védjegyét, azaz kimondta azt, hogy csak olyan lábbelik kapcsán érinti őt a jogi védelem, ahol csak a cipők talpa piros, de a darab többi része más árnyalatban tetszeleg. Egyébként cipellőinek piros talpát az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala és Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatala is védjegyoltalomban részesíti, míg Svájc 2016-ban elutasította a tervező kérését, így azt beszélik, hogy náluk továbbra sem védi jogilag semmi a piros cipőtalpakat.
És ezt láttad már?
Az InStyle tavaszi lapszáma az ikonok körül forog. Többek közt szót ejtünk a divattörténet 10 ikonikus ruhájáról is, olyan ma már klasszikusnak számító darabok történetét meséljük el, amik nagyban átírták a nők divatról alkotott nézeteit, és amely mérföldkőnek számító hatásait a mai napig is érezhetjük minden szezonban.
A magazin már kapható az újságosoknál, vagy megvásárolható digitális formátumban ITT. Ráadásul JOY-napok kuponokat tartalmazó kedvezménykártyával elérhető!