
Középszerű kislányból a vörös szőnyeg legnagyobb dívája - Sarah Jessica Parker stílusnapló
Sarah Jessica Parker 1965. március 25-én született Nelsonville-ben, Ohio államban, egy óvónőként dolgozó anya és egy vállalkozóként és újságíróként tevékenykedő apa gyermekeként. Szülei házasságából összesen négy közös gyermek született, majd miután elváltak, édesanyja újraházasodott, és ebből a frigyből is négy gyermeke született.
A családnak napi szintű megélhetési problémái voltak és sokszor komoly pénzhiánnyal küzdöttek. A nehézségek ellenére édesanyjuk mindent megtett azért, hogy minél több iskolán kívüli programra vigye el gyermekeit, így ingyenes balett- és színházi előadásokra jártak. Sarah Jessica Parker viszonylag fiatalon kezdett ének- és balettórákra járni és családja a New York-i Dobbs Ferrybe költözött, hogy lányuk speciális képzést kaphasson, édesanyja és mostohaapja pedig mindenben segítették, hogy színészi karrierje beindulhasson. Számos színházi darab után 1974-ben találta meg az első aprócska szerep egy tévéfilmben, amit aztán pár kisebb lehetőség követett, végül 1982-ben megkapta a Square Pegs című szitkom egyik főszerepét, az ezt követő években olyan filmekben tűnt fel, mint a Gumiláb, az L. A. Story - Az őrült város, az Első állomás: Las Vegas, a Hókusz pókusz, az Elvált nők klubja, vagy a Támad a Mars!. 1997-ben hozzáment Matthew Broderick színészhez, akivel három közös gyermeket nevelnek. 1998-ban mutatták be a Szex és New York című sorozatot, melynek hatására karrierje egészen új fordulatot vett, és innentől kezdve nemcsak játéka kapcsán beszéltek róla, hanem stílusa miatt is, ami nemcsak a széria miatt szolgáltatott kellő témát, hanem a hétköznapi, na meg a vörös szőnyeges megjelenései miatt is. De helyettünk inkább beszéljenek a képek!