Borítókép: Szégyenlős lányból a vörös szőnyeg legbevállalósabb divatikonja - Dua Lipa stílusnapló Forrás: Getty Images

Szégyenlős lányból a vörös szőnyeg legbevállalósabb divatikonja - Dua Lipa stílusnapló

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
Dua Lipa idén lett 30 éves, mi pedig a legfontosabb stíluspillanataival ünnepelünk!

Dua Lipa 1995. augusztus 22-én született Londonban koszovói-albán származású szülők első gyermekeként. Édesapja révén már egészen korán közel került a zenéhez és az iskolai évei során nemcsak énekórákra járt, de cselló leckéket is vett.

Miután Koszovó 2008-ban kikiáltotta a függetlenségét, a család visszaköltözött Pristinába, majd két évvel később egyedül ment vissza Londonba, ahol az iskola mellett részmunkaidőben dolgozott, és különféle feldolgozásokat töltött fel a SoundCloudra és a YouTube-ra. 2014-ben szerződést írt alá a a Warner Bros. Recordsszal, 2015 augusztusában jelent meg első kislemeze, a New Love, 2017-ben pedig első albuma, ami a Dua Lipa címet kapta, második 2020-ban kijött nagylemeze, a Future Nostalgia pedig akkorát szólt, hogy egy évvel később 6 Grammy-díj kategóriában jelölték. Az énekesnő napjainkban az egyik legnagyobb húzónévnek számít a popiparban, aki emellett számos kampány arca is, miközben kacérkodik a színészkedéssel is. És bár viszonylag rövid ideje élvezi a reflektorfény figyelmét, úgy tűnik, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy még évtizedek múltán is kiemelkedő helye legyen a világ legnagyobb színpadjain. Harmincadik születésnapja kapcsán pedig úgy gondoltuk, hogy megmutatjuk, miként alakult Dua Lipa stílusa kísérletező pályakezdőből egy igazi dívává az elmúlt közel 10 évben!

Kattints galériánkra, és mutatjuk, hogyan változott Dua Lipa stílusa az elmúlt évek alatt!