
Visszafogott, esetlen lányból vált a vörös szőnyeg ünnepelt dívájává - Demi Moore stílusnapló
Demi Moore (Demi Guynes) 1962. november 11-én született Roswellben, Új-Mexikóban. Édesapja még születése előtt elhagyta édesanyját, akivel neki sem volt felhőtlen a viszonya, így alig 16 évesen otthagyta a középiskolát, és zenész barátjához költözött. Először a 20th Century Foxnál kezdett recepciósként dolgozni, majd rövidesen szerződtette őt az Elite Modeling Agency, és ez idő tájt iratkozott be egy színiiskolába is. 1979 augusztusában ismerkedett meg Freddy Moore-ral, a Boy együttes akkori vezetőjével, akihez 1981-ben feleségül ment, ám a boldogító igen mindössze négy évig tartott. Első filmes szerepét 1981-ben, a Küzdelem a sikerért című drámában kapta, 1982-ben pedig csatlakozott a General Hospital című sorozathoz, amelyben két éven át szerepelt, ám az igazi áttörést a Szent Elmo tüze című film hozta meg számára. A forgatáson ismerkedett meg Emilio Estevez színésszel, aki bár el is jegyezte őt, ám az esküvőt végül a férfi hűtlensége miatt lemondták. 1987-ben Demi Moore hozzáment Bruce Willishez, akitől három lánya született. Közben a karrierje is egyre kedvezőbb fordulatokat vett, és olyan filmekben láthatta őt a közönség, mint a Ghost, az Egy becsületbeli ügy, a Tisztességtelen ajánlat és a Zaklatás. És ami a stílusát illeti? A színésznő megjelenése a karrierje kezdetén még visszafogott volt, esetlen és a mellényúlások sem kerülték el, de az évek során fokozatosan talált rá saját egyedi stílusára, ami az igazán nőies és szexi darabokat sem nélkülözi. De ezt be is mutatjuk!