Borítókép: 5 ikonikus Rachel Green-outfit, ami újra divatba jön 2018-ban Forrás: getty images

5 ikonikus Rachel Green-outfit, ami újra divatba jön 2018-ban

Kálmán Zsófi szerző fotója
Utoljára frissítve:
Hódít a Rachel-stílus!

A 90-es évek egyik meghatározó sorozata a Jóbarátok. A karakterek közül pedig Rachel Green majdnem akkora hatással volt a divatra, mint Carrie Bradshaw. Ám míg Carrie szettjei sokaknak túl merésznek bizonyultak, addig a Jennifer Aniston által életre keltet karakterrel mindenki tudott azonosulni, és nem csak az öltözködés tekintetében.

Hogy messzebb ne menjünk, egy időben a fodrásztól mindenki Rachel frizuráját kérte, amit ők már csak úgy hívtak "a Rachel", a vicces pedig ebben a történetben az, hogy maga Jennifer Aniston ki nem állhatta ezt a hajviseletet. A stílusát viszont kifejezetten szerette, még ma is gyakran járni, amolyan klasszikusan Rachel Green-es outfitekben.

A karakter öltözködése természetesen a 10 évad alatt sokat változott (már csak azért is, mert Rachel az évek során pincérnőből a Ralph Laurenig dolgozta magát), az 1994-ben indult sorozat egészen 2004-ig futott, divattörténeti szempontból ez pedig finoman szólva is eseménydús időszak volt.

És így több mint 20 évvel a sorozat indulása után van egy jó hírünk, a Rachel-stílus újra divatba jött. Össze is szettünk néhány olyan outfitet, amit 2018-ban érdemes lemásolni tőle!

Forrás: pinterest

Bár ez a szett 1995-ös, 2018-ban simán megállná a helyét. A ruhák alá újra nagyon sikkes pólót húzni, és ennél nem is létezik szuperebb tipp a tavasszal olyan praktikus réteges öltözködéshez.

Forrás: pinterest

A kantáros nadrágok már tavaly is a porondon voltak, ezért is bírjuk annyira ezt az outfitet. Rachel a hosszú változat helyett, a rövid fazonra szavazott, amihez nem is létezik jobb társ egy breton csíkos felsőnél és egy blézernél.

Forrás: pinterest

Ez a finom részletekben gazdag ing képes arra, hogy simnán elterelje a figyelmünket, Brad Pittről. Azért ez már valami! Szóval itt a bizonyíték, hogy az ingek erejét sosem szabad alábecsülni.

Forrás: pinterest

Még ha komikus is a képen látható jelenet, a szettet annál komolyabban érdemes vanni. Mert igen, a jól szabott kiskosztümnél kevés jobb befektetés létezik, arról nem is beszélve, hogy igazi örök darab, a szett biztos nem árulkodik arról, hogy mikor forgatták ezt a részt.

Forrás: pinterest

Az igazság az, hogy a preppy sosem ment ki a divatból, de ha valamikor, akkor most újra különösen trendinek számít. Nincs is jobb szett a munkanapokra, mint egy basic fehér ing, fölötte pedig egy kötött vékony pulóver. Lopjátok csak az ötletet!