Eláll a lélegzet! Mutatjuk a 2024-es velencei filmfesztivál legcsodásabb ruhakölteményeit
Idén augusztus 28-tól szeptember 7-ig tartott a 81. velencei filmfesztivál, ahol ezúttal is számos olyan alkotást mutattak be, amik nagy esélyékkel indulhatnak majd a különféle filmes elismerésekért az elkövetkezendő díjátadó szezonban. A premierek mellett most sem szabad elfeledkezni a vörös szőnyeges megjelenésekről sem. Tavaly a hollywoodi színészek céhének, azaz SAG-AFTRA-nak a sztrájkja miatt sok világsztár kihagyta az eseményt, így külön öröm volt, hogy 2024-ben már ismét teljes gárdával emelték az egyébként is nívós filmmustra fényét!
A francia mozilegenda, Isabella Huppert által vezetett zsűri, idén a 21 indulóból Pedro Almodóvar első angol nyelvű filmjének, a Tilda Swinton és Julianne Moore főszereplésével készült, The Room Next Door című drámának ítélte oda az Arany Oroszlán díjat. Csak néhányat elismerést említsünk a 81. velencei filmfesztiválról: Nicole Kidman kapta a legjobb színésznőnek járó díjat a Babygirl című filmben nyújtott alakításáért - a sztár édesanyja váratlan halála miatt nem tudott részt venni az eseményen, így a film rendezője, Halina Reijn vette át helyette az elismerést -, a legjobb színész Vincent Lindon lett a Jouer avec le feu című drámában hozott játékáért, a zsűri különdíját az April film kapta. Idén a fiatal tehetségeket díjazó Orizzonti versenyszekcióban magyar zsűritag is helyet kapott Reisz Gábor személyében. Eme kategóriában pedig a fődíjat egy román-szerb alkotás, a Bogdan Mureșanu rendezte Anul nou care n-a fost (The New Year That Never Came) kapta. A rövidre fogott szakmai pillanatok után mutatjuk is, hogy a sztárok idén milyen kreációkban emelték a vörös szőnyeg fényét. Meg kell hagynunk, hogy most sem volt könnyű dolgunk 17 estélyi pillanatra szűkíteni a kört.