Borítókép: Tuti vételek! 10 őszi cipő 15 ezer forint alatt, amivel nem lőhetsz mellé ebben a szezonban Forrás: Getty Images

Tuti vételek! 10 őszi cipő 15 ezer forint alatt, amivel nem lőhetsz mellé ebben a szezonban

Ujvári Viki szerző fotója
Utoljára frissítve:
A szezon újdonságai között szuper újdonságokra bukkantunk.

A legnagyobb trendirányzatok a cipőket sem kerülik el. Bár a nyári nyitott lábbelik varázsát nem mindig könnyű túlszárnyalni, szerencsére az őszi kínálat is tartogat izgalmakat.

A már szinte örök visszatérőnek számító kedvenceket természetesen egy brand sem hagyta ki a szezonból, emellett pedig a jelenleg nagyon jól pörgő állatminták és az éppen aktuális szezonális színpaletta is sokat tesz azért, hogy minél változatosabb legyen az elkövetkezendő időszak cipőkínálata. A mit-mivel kérdéskörét 2025 őszén sem kell túlzottan komolyan venned, hiszen az alapdarabok végülis bármivel jól boldogulnak. A ruhák terén megjelent újdonságokat pedig ezúttal is úgy tervezték, hogy harmonikusan illeszkedjenek mindenféle kiegészítőhöz, így már csak az a kérdés, hogy te milyen friss irányzatra szavazol ezúttal. Most a népszerű őszi fazonok közül válogatva elhoztuk a szezon legjobb vételeit!

Kattints tovább, és mutatunk is 10 cipőt 15 ezer forint alatt, amit érdemes beszerezni ebben a szezonban!

Mutatjuk, hogy melyik 5 pulóver ami tuti vétel lesz ebben a szezonban, és melyik 5 az, ami most egy időre tegyél félre!