Szépség
Nem találjuk a szavakat! Képtelenség felismerni Sofia Vergarat legújabb szerepében


A Modern család sztárja talán még soha nem mutathatta meg magát ilyen komoly szerepben.
Sofia Vergara kapta ugyanis Griselda Blanco, a hírhedt drogbárónő szerepét a Netflix saját gyártású miniszériájában, amelyben a meggyőző alakítás kedvéért még külsejét is hajlandó volt teljesen megváltoztatni.
A 10 részből álló sorozat a Fekete Özvegyként is elhíresült kokainkereskedő nő felemelkedését és bukását mutatja be, méghozzá igen részletesen, amellyel egy mélyebb és alaposabb képet kaphatunk a kolumbiai droghálózatokról és Griselda alvilági munkásságáról.
A produkciót a nagysikerű Narcos széria készítői jegyzik, amelynek minden egyes része 50 perces lesz. Tehát tényleg nem fognak fukarkodni a történet bemutatásával. Sofia Vergara mellett olyan színészeket köszönthetünk majd a sorozatban, mint Alberto Guerra, Vanessa Ferlito, és Alberto Ammann.
A kokainkeresztanya életéről egyébként már készült egy életrajti film, méghozzá a zseniális Catherine Zeta-Jones főszereplésével, ám egyes kritikusok szerint Sofia Vergara még Zeta-Jones alakítását is maga mögé fogja utasítani, hiszen 8 éve készül erre a nem mindennapi szerepre.
Ezt olvastad már?!
A JOY magazin írása.

Szépség
10 összetevő, amikről a bőrgyógyászok állítják, hogy tényleg bőrfiatalító a hatásuk

Promóciók
Öt nő, öt plasztikai műtét története

Promóciók
Bioderma Atoderm - Az ökobiológiai megoldás a száraz, ekcémás és atópiás bőrre
24 színész a Harry Potterből, aki már elhunyt az első film óta
Az első Harry Potter film 2001-es premierje óta sajnos jó pár emlékezetes karaktert játszó színésztől kellett a rajongóknak könnyes búcsút venni.
Képes vagyok beszélni róla! Ismerd meg 4 #képesvagyok jelöltünket, akik egy fontos társadalmi kérdés, nehézség, vagy trauma kapcsán a hallgatás helyett a nyilvánosságot választották
Ismerd meg a #KÉPESVAGYOK díj 2023-as jelöltjeit!
Személyiségteszt: ezzel felméréssel kiderítheted, hajlamos-e a párod a passzív agresszív viselkedésre
Két pszichológus összeállított egy 21 jellemzőből álló listát, amellyel megállapítható, ki az, aki hajlamos a passzív agresszív viselkedésre.
Hétköznapi hősök! Ismerd meg 4 #képesvagyok jelöltünket, akik inspirációt, bátorságot és példát mutatnak a mindennapokban
Ismerd meg a #KÉPESVAGYOK díj 2023-as jelöltjeit!
4 csillagjegy, akire pénzeső hullik a következő időszakban
Nem is lehetnének szebbek a következő hetek/hónapok néhány horoszkóp számára.
Képes vagyok segíteni! Ismerd meg 4 #képesvagyok jelöltünket, akik ténylegesen aktívan tesznek a társadalmi felelősségvállalásért
Ismerd meg a #KÉPESVAGYOK díj 2023-as jelöltjeit!