Katie Holmes bemutatja: Ez a táskatrend lesz 2024 őszének legnagyobb slágere!
Katie Holmes esetén is megszokhattuk már, hogy a trendek szempontjából néha igencsak előttünk jár, és szerencsére ezen jó szokásáról még mindig nem mondott le, így most hála neki, ha még csak fejben és ötlet szinten is, de elkezdhetünk kicsit ráhangolódni az őszi összeállításokra.
A színésznő a napokban éppen New York utcáit járta, amikor lencsevégre kapták őt ebben a félig sportos, félig elegáns összeállításban! Szürke bokáig érő melegítőnadrágja mellé egy csíkos inget kapott fel, amit egy mostanság menő halász szandállal és egy világos karamell árnyalatú kis táskával tett teljessé. Meglehet, hogy a outfitjének több részlete is átvihető az év utolsó hónapjaira, de mi most Katie Holmes megjelenéséből a táskát emelnénk ki, ami már erősen megidézi a 2024-es ősz trendvilágát!
A már szinte megszokottként kezelt burgundi vörös és csokoládébarna mellett, a következő szezonban kiemelt szerepet kap majd ez a lágyabb karamell árnyalat, ami kis és nagy kiadásban is tuti befektetésnek számíthat!