A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Amíg mi még éppen csak ízlelgetjük a nyári szezon trendjeit, addig a francia nők már szinte pontosan tudják, hogy mit akarnak!
Legalábbis az előrejelzések szerint náluk a 2024-es évre szánt alapdarabok közé ezúttal mindenképp helyet kapnak a bermuda nadrágok. Bizony! Újfent nem egy stílusfrissítésről van szó, hanem egy olyan eddig indokolatlanul kevés figyelmet kapott darabról, amit most könnyen lehet, hogy a francia nők emelnek szélesebb körben is komoly divatszintekre.
Széles szárak, laza megjelenés, magas derékvonal, ez a számos pozitív kötetlenség pedig egytől egyig megvan a bermuda darabokban, talán pont ezért tud annyira jól illeszkedni a francia nők "nemtörődöm" stílusvilágába, hiszen egyszerre lezser és elegáns. Ám fontos megjegyeznünk azt, hogy a farmer ebből a körből most kimarad, hiszen nem tud lépést tattani a drága összhatást kölcsönző, leginkább lenből és pamutból készült társaival.
Sőt, ha úgy van, és nem zavar a textúra a melegebb hónapokban, akkor akár a bőrhatású kiadásokat is kipróbálhatod!
Neked is bejön a francia nők bűvkörében teljesen új életre kelt bermuda nadrág? Mutatjuk is a fellelhető lehetőségeket!
Ami pedig külön jó hír, hogy a következő darabokat június 6 és 9. között akciósan szerezheted majd be, az, hiszen a JOY-napok alatt 30% kedvezménnyel válogathatsz az Answear kínálatából 2 termék együttes vásárlása esetén. Részletek itt!