Az előrejelzések beigazolódtak: ez lesz 2024 őszének legnagyobb színtrendje
A színtrendek körüli változások mindig nagyon érdekesek, hiszen nagyban múlik rajtuk egy-egy összeállítás sikere, hiszen amennyire hatnak a hangulatunkra, annyira képesek a megjelenésüket is emlékezetessé tenni. Ez pedig egy olyan csomag, amit lehetetlen lenne nem várni, na meg szeretni.
Egy ideje már sejthető volt az, hogy a Barbiecore lecsengése, a piros határozott felbukkanása után, a lassú, de biztos léptekkel közeledő bordó árnyalat is kiemelt helyet kap majd a trendek palettáján. Most pedig tényleg el is jött az ő ideje! A 2024-es tavaszi-nyári kifutókon is már jutott neki szerep, majd az őszi-téli kollekciók kapcsán még több divatház vonta be a kínálatába ezt a különleges és szép árnyalatot. Mint láthatod, ez a színtrend is hihetetlen sokoldalú!
A kiegészítőktől kezdve, a különféle ruhadarabokig, bármi számításba jöhet ezen szín kapcsán! Az egyre inkább bővülő elérhető őszi kínálatot átfutva pedig szinte biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is maximum a bőség zavar fog egy kis fejfájást okozni. Hogy pontosan mivel is kombinálható ez az árnyalat? Igazából bármilyen őszi szín mellett megtalálja a helyét, így tőled függ az, hogy milyen mértékben és formában szeretnéd beépíteni majd ezt az összességében valahol őszies, a maga módján pedig kellemesen látványos árnyalatot.