A brit nők már imádják! Egy cipő, aminek nagy sikert jósolnak 2024 őszén
A francia, az olasz, a spanyol és a skandinávok mellett a brit nők is nagyon sokat tesznek azért, hogy a divatról alkotott elképzeléseink, és az ezzel járó megvalósított terveink egy sokkal színesebb és tágabb halmazban mozogjanak.
A londoniak mindig is híresek voltak arról, hogy kifejezetten sokrétűen, azaz a minimalista, menő, hétköznapi és klasszikus stílusban formálják magukat. Nemcsak a ruhák terén képesek egy másik dimenzióban gondolkodni, hanem akár a cipők kapcsán is! Az utóbbi hetekben például egy olyan lábbeli ütötte fel a fejét a brit nők utcai szettjeiben, amire álmunkban sem gondoltunk volna! És nem amiatt, mert egy olyan rémes ötletre bukkantak, csupán azért, mert eme darab inkább a férfiak ruhatárában töltött eddig be jelentős szerepet, pedig egyébként, mint láthatod, kimondottan jól működik a női vonalon is. Ez pedig nem más, mint a vitorlás cipő!
Az elsőre kicsit szokatlan arculattal rendelkező lábbeli bizony igencsak jól veszi a mellé szegődött trendekkel járó akadályokat, és szimpla cipőként képes is felvenni a hozzá tervezett szettek ritmusát.
Az első vitorlás cipő egyébként az 1930-as években jelent meg, és azóta, pár apróbb változtatástól eltekintve, mondhatni ugyanúgy hozza klasszikus formáját. Arról nem is beszélve, hogy rengetegféleképpen lehet kombinálni! Stílusát tekintve hozza az elitebb vonalat, így a blézer, a rakott szoknya és az öltönynadrág ideális társa, de a kontraszt terén a farmer szinte már szükségszerű, hogy az izgalom se maradjon el. És, ha már itt tartunk, a pólók és a baseball sapkák se maradjanak ki!