Sharon Stone pulcsiban már nem olyan dögös

sharon stone,idos nő,szexi szineszno,elemi oszton,halos ruha
Forrás: Getty Images
Utoljára frissült: 2019. június 19. 22:08
Szerző: Réka

#Galéria #Sharon Stone #elemi ösztön #baszhato #szexi szerep #trottyos

Az menő, ha 61 évesen nem úgy öltözöl, mint egy 61 éves, de mi akkor is azt mondjuk, Sharon Stone akkor ragyog igazán, amikor elegáns outfitet húz és amikor semmit sem húz.

sharon stone

Alig pár hete tette azt a botrányos kijelentését egy látványos fotósorozat mellé készült interjújában, hogy azért vállalt meztelen fotózást, mert nem tűnt eléggé "b⭐sznivalónak" (Sharon szó szerint a fuckable kifejezést használta), ezért nem kapott könnyen munkát pályája kezdetén. Bár a pucérságért cserébe megkapta a Total Recall-t és aztán az Elemi ösztönt is, mára csak a legkivételesebb esetekben vetkőzik.

Nézd meg a galériánkat> 11 kép
Sharon Stone legdögösebb fotói

Sőt! 61 évesen eléggé érthető, ha nem a ruhái ledobásával van elfoglalva, de az utóbbi időben gyakran veszi slamposabbra a figurát, ami nem illik hozzá. Rendben van, hogy körömszalonba nem tűsarkúban és kisestélyiben jár az ember, de neki kimondottan nem előnyösek a nagy és bő pulcsik. Hogy miről is beszélünk, alább nézd meg.

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Sharon Stone bő pulcsikban

A cikk elején említett durva vallomással kapcsolatban pedig....ha tudni szeretnéd, mi volt az ő fiatalságának idején a menőség mércéje, akkor azt is elmondjuk.

Tovább olvasok
Tovább olvasok
Kiakad a cukiságfaktor ettől a fotótól!

"Ennél jobb testvért nem is kívánhatnék a gyermekemnek" - írta a képhez a tévés világsztár.

47 évesen büszkébb a testére, mint valaha

Jada Pinkett Smith olaszországi nyaralásáról posztolt: egy dögös képet tett ki magáról egy hajó fedélzetén.

Ezt a manikűrt mindenki imádja, mert...

...bármiylen színből meg lehet csinálni, mindig jól néz ki, mindegy, hogy hétköznapra vagy fontos alkalomra készülsz. Sőt, eskövőre is csodásan mutat.

Ettől a 12 tárgytól szabadulj meg 40 év felett

40 felett egyetlen nőnek sem lehetnek az otthonában az alábbi tárgyak. Komolyan. Neked sem!

Sztárok, akik bebizonyították, hogy egy műtéti heg is lehet szexi

Van a cellulitnál, a striáknál és a szeplőknél keményebb ügy: a sebhelyek, amelyek sokakban gátlásokat okoznak, pedig nem kellenének.

Boldog születésnapot, kis herceg!

Hatéves lett, és kiköpött mása édesapjának.

Csodaszép volt Selena Gomez fekete koszorúslány ruhája!

Méghogy nem illik feketét viselni esküvőn! Selena Gomez és koszorúslány társai Sel unokatesójának nagy napján mutatták meg, hogy mennyire nem így van.

Ezek a bikinimodellek nem takargatják narancsbőrüket

Nem ciki, ha hurkás vagy! Miért ne mernéd te is megélni nőiességedet?

A legkegyetlenebb kiegészítők nászéjszakára

Érzéki fehérnemű különlegességek bevállalós menyasszonyoknak.

Fair trade arany és gyémánt? Igen, a Tiffany már környezettudatos

Egy Tiffany ékszerkollekció a kihalófélben lévő vadállatok megmentésért és fair trade gyémánt a fenntartható környezetért. Nem semmi, igaz?

Pompás és hiperolcsó tárgyak, amik azonnal feldobják a lakásodat

A nagy nyári leárazás nem csak a ruhaüzleteket érinti. Szuper darabokra bukkanhatunk a lakás dekoráláshoz is.

Csökkentsd, mielőtt megfulladsz benne!

A műanyagmentes július apropóján összeszedjük a legjobb tippeket, amelyekkel védheted környezetedet és csökkentheted az általad termelt szemetet.

Lehet egy parfüm olcsó, mégis minőségi és tartós? Ezek a kedvenceink!

Nem kell mélyen a pénztárcádba nyúlnod ahhoz, hogy elegáns és felejthetetlen illatba burkold magad!

Extrém bikiniket vonultattak fel a Miami Swim Week-en

A Miami Swim Week mindenkiből kihozza a, khm... kreativitást – Idén is extrém szexi darabokat vonultattak fel a kifutón.

A 47 éves színésznő élete pucérkodását hozza ebben a sorozatban

Hogy lehet valakinek ilyen jó teste ennyi idősen?! Jobb formában van mint valaha, és ezt nem fél megmutatni a kameráknak!

R. Kelly az életét félti a börtönben

Szorul a hurok az évek óta pedofíliával és nemi erőszakkal vádolt világsztár nyaka körül. Ő továbbra is tagad, és az életét félti.

10 dolog, amit nem tudtál a Titanic című filmről

1912. április 15-én éjjel 2 óra 20 perckor süllyedt el a White Star Line társaság Titanic nevű luxushajója, miután jéghegynek ütközött az Atlanti-óceánon. A világtörténelem leghíresebb tengeri katasztrófájában a mintegy 2200 utas és tengerész közül 1500-an vesztették életüket.

Divatba hozná a fürdőköntös és törülköző viselését JLO?

Fürdőköpeny, fürdőruha, pongyola - Jennifer Lopez a hétköznapi viseletet olykor felváltja egy kicsit szokatlanabbra.

Hoppá! Ezek a sztárgyerekek gyorsan felnőttek!

Elképesztő! Utoljára akkor láttuk Uma Thurman kislányát, amikor a színésznő térdéig ért. Jude Law lánya modell lett, nem is akármilyen szépség. Folytassuk még?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem