Promóciók
Selena Gomez összeomlott: kórházba került mentális problémái miatt

Másodszor került kórházba rövid időn belül Selena Gomez. Az énekesnő ugyanis mentálisan összeomlott, és kezelésre van szüksége a talpra álláshoz.
Szeptember végén jelentette be Selena Gomez közösségi oldalán, hogy egy időre elszigeteli magát az online világtól. Nem fog posztolni, és nem is nézi sem a kommenteket, sem az üzeneteket. Hogy miért, azt egy törölt fotójából következtették ki a rajongók: az énekesnő ugyanis közzétett magáról egy fényképet, amihez noha sok pozitív hozzászólás érkezett, legalább ennyi negatív is. Ő pedig úgy döntött, ebből nem kér többet, így a szóban forgó fotót is törölte, majd a posztolással is leállt.
Most pedig kiderült, hogy Selena Gomez orvosi segítségre szorul, ugyanis érzelmileg teljesen összeomlott. Az elmúlt két hétben kétszer kellett sürgősen kórházba szállítani; először saját lakásából, miután mélységesen levert és érzékeny volt. Az énekesnő ugyanis vizsgálati eredményeket kapott, amelyekből kiderült, hogy nagyon alacsony a fehérvérsejtszáma, ez a rossz hír pedig kikészítette őt. Már régóta küzd autoimmun betegségével, és a veseátültetést követően jobb eredményekre számított. A kórházban napokig tartották bent, míg végül kiengedték, ám a hét második felében ugyanez történt, ezúttal viszont sokkal rosszabb érzelmi állapotba került Selena Gomez - írják a külföldi magazinok.
A kórházból azóta sem engedték ki, ugyanis az intézményben is volt egy összeomlása, amikor a karjából még az infúziót is kitépte. Jelenleg terápián vesz részt, és mentális problémáit igyekeznek kezelni, ugyanis korábban egy egyórás Insta-élőzés közben elárulta, hogy hosszú ideje küzd depresszióval és szorongással.
Sokan párhuzamot vontak az énekesnő mentális állapota, valamint Justin Bieber és Hailey Baldwin kapcsolata között. Noha Selena Gomezt állítólag nem érdekelte, mi történik exével, egyesek szerint részben ez az oka annak, hogy ennyire kikészült.
A depresszió Hollywoodot sem kíméli: Selena Gomezen kívül számtalan híresség küzdött meg ezzel a mentális betegséggel.

Promóciók
TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista
Emberfeletti teljesítmények, hősök, élet és halál! 8 lebilincselő film, ami bemutatja a hegymászás valódi arcát
Minden idők legjobb hegymászós filmjeinek listásja következik!
Hogyan tűnhet drágábbnak az outfitted? Gisele Bündchen nyári szettje a válasz mindenre
Gisele Bündchen könnyű szettjében minden megvan, ami egy tökéletes nyári inspirációhoz kell.
Méz és főtt tojás: híres emberek tippjei alvászavar ellen
Az alvás az életünk egyharmadát teszi ki, ami elengedhetetlen a normális agyműködésünkhöz, egészségünkhöz, mentális állapotunk megtartásához.
7 eszméletlenül sármos híresség, aki eddig sosem volt házas
Sármosak és sikeresek, mégsem indultak el a házasság útján. Hogy mindez minek köszönhető, azt még nem tudni. Egy biztos: mi tuti nem mondanánk nekik nemet a nagy kérdésre!
A reflektorfényen túl is van élet! Avagy ezzel tölti manapság a mindennapjait Jack Nicholson
Jack Nicholson körül mostanság számos pletyka kering, így úgy gondoltuk, hogy kicsit utánajárunk a dolgoknak.
Emlékszel még rá? 2010-ben volt utoljára trendi, most újra visszatér ez a megosztó ruhadarab
A legtöbb divatirányzat esetén számolni lehet azzal a perccel, amikor ismét köreinkben köszönthetjük őket, szóval semmi meglepő sincs abban, hogy a 2023-as trendek között számos régi ismerős is helyet kapott!