Selena Gomez derékig érő hajat növesztett 2 hét alatt – FOTÓK

Selena Gomez derékig érő hajat növesztett 2 hét alatt – FOTÓK

Mi állhat a sok frizuraváltás hátterében?

A 2017-es American Music Awards-díjátadón Selena Gomez ellopta magának a fotósok figyelmét. A szeptemberben életmentő veseátültetésen átesett sztár a vörös szőnyegre aznap este szőke hajjal érkezett. Az énekesnőt előtte örök csokibarnának hittük, ám azóta már bebizonyosodott, hogy neki bizony a szőke is jól áll, de...

Talán már abban a pillanatban ő is érezte, hogy hozzá a barna passzol igazán, a visszafestéssel pedig nem is várt sokáig, legfrissebb fotóin ugyanis Selena ismét barna hajjal látható. De ez még nem minden, a fiatal sztár ugyanis nem tért vissza a tőle már megszokott long bobhoz, mert minden eddiginél rövidebbre vágatta a tincseit.

Kép

Selena nem tudja mit akar!

Ám ez sem tartott sokáig, néhány hét telt csak el a fenti fotó megjelenése óta, tegnap este viszont az énekesnő hosszú, derékig érő hajkoronával jelent meg a Coach divatbemutatóján New Yorkban.

Kép

Bár sokak szerint Selena tegnap este egyértelműen parókát viselt, mások viszont úgy vélik, a hajhosszabítás mellett döntött, de az biztos, hogy a fiatal sztár nem nagyon tudja mostanában eldönteni, hogy milyen legyen a frizurája. Segítsünk neki dönteni!

Szerinted melyik frizura áll a legjobban Selenának?
Nekem a hosszú barna a kedvencem.
A barna rövid frizurára szavazok.
Bocs, én imádtam a szőkét!
Nem kérdés, Selenának minden jól áll.
Megosztom az eredményt

Most pedig nézd meg a galériánkban a sztárvilág legfrissebb frizuraváltásait!

Nézd meg a galériánkat> 61 kép
Sztárok új frizurával
Tovább olvasok
Fair trade arany és gyémánt? Igen, a Tiffany már környezettudatos

Egy Tiffany ékszerkollekció a kihalófélben lévő vadállatok megmentésért és fair trade gyémánt a fenntartható környezetért. Nem semmi, igaz?

Pompás és hiperolcsó tárgyak, amik azonnal feldobják a lakásodat

A nagy nyári leárazás nem csak a ruhaüzleteket érinti. Szuper darabokra bukkanhatunk a lakás dekoráláshoz is.

Csökkentsd, mielőtt megfulladsz benne!

A műanyagmentes július apropóján összeszedjük a legjobb tippeket, amelyekkel védheted környezetedet és csökkentheted az általad termelt szemetet.

Lehet egy parfüm olcsó, mégis minőségi és tartós? Ezek a kedvenceink!

Nem kell mélyen a pénztárcádba nyúlnod ahhoz, hogy elegáns és felejthetetlen illatba burkold magad!

Extrém bikiniket vonultattak fel a Miami Swim Week-en

A Miami Swim Week mindenkiből kihozza a, khm... kreativitást – Idén is extrém szexi darabokat vonultattak fel a kifutón.

A 47 éves színésznő élete pucérkodását hozza ebben a sorozatban

Hogy lehet valakinek ilyen jó teste ennyi idősen?! Jobb formában van mint valaha, és ezt nem fél megmutatni a kameráknak!

R. Kelly az életét félti a börtönben

Szorul a hurok az évek óta pedofíliával és nemi erőszakkal vádolt világsztár nyaka körül. Ő továbbra is tagad, és az életét félti.

10 dolog, amit nem tudtál a Titanic című filmről

1912. április 15-én éjjel 2 óra 20 perckor süllyedt el a White Star Line társaság Titanic nevű luxushajója, miután jéghegynek ütközött az Atlanti-óceánon. A világtörténelem leghíresebb tengeri katasztrófájában a mintegy 2200 utas és tengerész közül 1500-an vesztették életüket.

Divatba hozná a fürdőköntös és törülköző viselését JLO?

Fürdőköpeny, fürdőruha, pongyola - Jennifer Lopez a hétköznapi viseletet olykor felváltja egy kicsit szokatlanabbra.

Hoppá! Ezek a sztárgyerekek gyorsan felnőttek!

Elképesztő! Utoljára akkor láttuk Uma Thurman kislányát, amikor a színésznő térdéig ért. Jude Law lánya modell lett, nem is akármilyen szépség. Folytassuk még?

Teljesen átlagos lány volt, ma már százezrek rajongnak érte

Kate Middleton egy átlagos életet élő, átlagos lány volt Berkshire-ből... Íme az elképesztő, rég elfeledett képek a hercegnőről.

Öregedésgátló összetevők, amiket már ismerned kellene 2019-ben

Az arany fiatalító hatása régóta ismert. De azt vajon tudod-e, hogy miért kulcsfontosságú a réz szerepe a bőrápolásban? Vagy hogy a citrom valójában csak a 15. leggazdagabb C-vitamin forrás? Első a kakadu szilva!

Mi lehet keményebb a dollármilliomos bajnoknő fenekénél?

Megállíthatatlanul edz, de ahogy korábban sem, most sem rejti el szépséghibáit rajongói előtt.

Cápauszonyos, heringes, birkagyomros fagyi jöhet? Szuperpara fagyik a világ minden tájáról!

Unod már a vaníliát, a csokit és a puncsot? Sőt, már a bazsalikomos citrom sem hoz lázba? Akkor gyűjtésünkben biztosan találsz majd olyan fagyit, amire a te szemed is felcsillan majd! Vigyázat, bizarr ízek következnek!

Két esküvő után most luxusnyaralásra is futja

A szívtipró és felesége a Maldív-szigeteken töltik házas életük első pár hetét, vagyis a mézes heteket.

Mégis mi történt a világ sztárjaival?

Egyre több furcsa képet látni az interneten, szinte vírusként terjed az őrület.

Hajmeresztő képet posztolt a 45 éves színésznő

Mindannyian szoktunk így kinézni, bár nem mindannyian posztolunk is róla.

Elképzelés vs. valóság - megdöbbentő képsorok

Neked hány olyan ismerősöd van az instán, akik teljesen másként néznek ki a valóságban, mint a posztokban?

Ezt úgy hívják: Marvel-test – GALÉRIA!

Ez az a típusú férfitest, amiért mindenki odavan. Külön nevet is kapott, és az egész világ erre vágyik!

A legjobb esőkabátok nyári találkákhoz

Stíluskihívás. Hogyan maradjunk elegánsak, amikor lecsap a nyári jégeső?

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem