Promóciók
Tudtad? Ryan Gosling megmentette a karrierjét, amikor nemet mondott erre a szerepre



Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
Ryan Gosling színészi döntéseit úgy tűnik, nem a pénz, sokkal inkább a szakmai fejlődésének lehetősége befolyásolja.
Ryan Gosling neve kétségtelenül a Szerelmünk lapjaival vált világszerte is ismertté, ám azóta sikeresen levetkőzte magáról a hősszerelmes Noah szerepét, és egyre szélesebb skálán mutatja meg tehetségét. Ám nagyon úgy tűnik, hogy még így is vannak olyan alkotások, melyekre a jól csengő dollármilliók ellenére sem mondana igent!
Hollywood történetében nem egy olyan visszautasított ajánlatot tartunk számon, ami aztán olyan irányba vitte az adott film sorsát, hogy ma már elképzelni sem tudjuk azt, hogy egykor másként is alakulhatott volna. Nincs ez másként Ryan Gosling esetében sem, aki egykoron a Kaliforniai álom című romantikus musical mellett kötelezte el magát, hogy Emma Stone-nal karöltve kasszarobbantó sikereket és számos szakmai elismerést zsebeljenek be. A film ugyanis négy Grammy-, hat Oscar-, hét Golden Globe- és 5 BAFTA-díjat is hozott a stúdiónak a számos nemzetközi elismerés mellett. Megérte? Nem is kérdés!
Na de melyik volt az a szerep, amit Ryan Gosling dobott a Kaliforniai álomért?
Nos, a színész visszautasította Joker szerepét a szintúgy 2016-ban bemutatott Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmben, amit mint ahogy azt már jól tudjuk, végül Jared Leto kapott meg. És bár a Kaliforniai álom bevétel szempontjából jócskán lemaradt a DC-moziuniverzum 3. filmjétől, kritikai mércével nézve azonban messze túlszárnyalta a szuperhősfilmet, és talán egy színész karrierjében pont ez a mérvadó. A szakma és a közönség véleménye tehát Ryan-t igazolja, és meg kell hagyni, nagyon jól döntött, hogy egykoron inkább a tánccipőt választotta.
Bár Ryan Gosling esetében jól sült el a dolog, ám sajnos az éremnek két oldala van...

Promóciók
Bioderma Atoderm: Egy évtizede tartó gondoskodás a száraz és ekcémás bőrnek

Életmód
A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Promóciók
A Holt-tengerből a fürdőszoba polcaira
Nem minden a szájfeltöltés! 7 híres nő, aki vékony ajkakkal is meghódította a világot
Minden korszaknak megvan a maga szépségideálja, így természetesen a mostaninak is. Ez pedig nem más, mint a homokóra alkat, nagyobb fenék, dús mellek és vastag ajkak. Ezek a hírességek azonban kicsit sem dőltek be a tömeg nyomásának.
Nem, Noah Schnapp a cionizmus nem szexi! Zúdulnak a negatív kommentek a Stranger Things sztárjának videója miatt
A Stranger Things fiatal sztárja pár napja egy videót osztott meg Instagramon, amiben barátaival nevetgél egy étteremben, miközben „A cionizmus szexi” feliratú matricákkal pózolnak. Nem ő az egyetlen olyan LMBTQ+ sztár, aki büszkén támogatja Izrael jelenlegi katonai akcióját: sokan teszik ezt, azzal érvelve, hogy a palesztinok, a többi arab emberhez hasonlóan homofóbok és transzfóbok.
Meghökkentő jogszabályok a nagyvilágból, amin sokan csak nevetnek! Tilos például pirosat hordani nyilvánosan ebben az országban
A jogszabályok több okból is fontosak: általánosságban elmondható, hogy az általános normák felállítása miatt, másodsorban pedig az emberek cselekedeteinek szabályozása végett szükségesek.
A szakértők szerint ennyi pénzt kellett volna megtakarítanod 30 éves korodig: Neked összejött ez az összeg?
Azért ne ess kétségbe akkor sem, ha a bankszámlád egyenlege jóval alacsonyabb ennél, ugyanis néhány trükk betartásával még behozhatod a lemaradásodat!
1 perc stílus: 5 tél trendszín, amit már egy egyszerű kék farmerral is kipróbálhatsz
Ezeket a színeket vétek lenne kifelejteni a farmeros szettekből a téli szezonban!
3 téli csizma, ami már nem lesz divatos a következő hónapokban - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Lássuk, hogyan alakulnak a téli csizmatrendek 2023 telén!