Borítókép: A hét programja, amit nem érdemes kihagyni: Will Smith augusztus 14-én felrázza a Budapest Parkot

A hét programja, amit nem érdemes kihagyni: Will Smith augusztus 14-én felrázza a Budapest Parkot

Utoljára frissítve:
A GRAMMY-díjas énekes, színész és sokoldalú szórakoztató művész, Will Smith az idei nyarat Based on a True Story nevű turnéjával pezsdíti fel, és ebből Budapest sem maradhat ki!

Az egész Will Smith idén megjelent 14 dalos albumával kezdődött, amit számos kiváló közreműködő található, többek között DJ Jazzy Jeff, Teyana Taylor és Jac Ross. Természetesen az eddig megjelent kislemezek, mint a First Love, Beautiful Scars, TANTRUM, Work of Art és a You Can Make It is helyet kaptak az anyagon. Will a You Can Make It című dalával - amelyben Fridayy és a Sunday Service Choir működtek közre - első helyet ért el a Billboard Gospel Airplay Chartján. Ez az első #1 slágere a Gettin’ Jiggy With It óta, ráadásul egyszerre vezette a rap és gospel listákat is. Smith a You Can Make It című dalt a 2024-es BET Awards gálán mutatta be, ahol egy hatalmas tűzgyűrű közepén, valós lángokkal körülvéve adta elő a dalt, majd a 2025-ös GRAMMY-díjátadón is részt vett, ahol mentora, Quincy Jones előtt tisztelgett.

Will Smith a Budapest Parkba is elhozza a Based on a True Story-t

A Based on a True Story nyári turnéjának állomásai között szerepel Marokkó, illetve Európa és az Egyesült Királyság nagyvárosai, illetve több nemzetközi fesztiválon is. Augusztus 14-én pedig első önálló turnéja Budapestre is ellátogat a Budapest Park szervezésében. Valószínűleg Will Smith számára örökre emlékezetes marad a fővárosunk, hiszen 2019-ben hetedhét országra szóló születésnapi bulit csapott a Bazilika előtt.

Ezt a bulit nem érdemes kihagyni!

Will Smith egy sokoldalú szórakoztató művész, aki színészként, zenészként és üzletemberként is lenyűgöző karriert futott be. Olyan rangos díjakat zsebelt be, mint az Oscar-díj, négy Grammy-díj, egy SAG-díj, egy BAFTA-díj és egy NAACP-díj. Számos területen alkotott maradandót. Smith először a DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince duóval vált híressé, ahol olyan ikonikus dalokkal nyert Grammy-díjat, mint a Parents Just Don’t Understand és a Summertime. Ezután szólókarrierbe kezdett, és olyan listavezető slágerekkel jelentkezett, mint a Men in Black és a Gettin' Jiggy Wit It, és bebetonozta magát a zeneiparba olyan platinalemezekkel, mint a Big Willie Style és a Willennium. Zenei sikerein túl Smith üzletemberként és bestseller íróként is bizonyított. Most pedig visszatért a zenéhez, mi pedig már alig várjuk, hogy láthassuk!

JEGYEK MÉG KAPHATÓK!

Facebook event: ITT
Jegyek: ITT