Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése
„Azok, akik voltak annyira szerencsések, hogy megvalósították az álmukat, felelősséggel tartoznak a világ felé, hogy megőrizzék azt,” mondta Ferry Porsche, a márka alapítója. A Porsche pedig abszolút felismerte ezt a felelősséget és éppen ezért alapította a klasszikus modellek karbantartásáért felelős Classic részleget.
A márka gazdag történelmében szinte csak olyan modellt találunk, amely érdemes arra, hogy megőrizzék az utókornak. A márkába életet lehelő 356. A 911 bármely generációja. A középmotoros klasszikusok. A szupersport-autók. Az első Boxster, sőt, még az első Cayenne is szerepel a portfólióban. Mindegyik modellhez gyári előírások szerint, gyári minőségű megmunkálással készült alkatrészek állnak rendelkezésre, sőt ennél sokkal több is.
A speciális, régebbi technikát tökéletesen kiszolgáló kenőanyagok és adalékok segítik az állapot fenntartását. Ha pedig engedünk a modern idők hívószavának, akkor korhű megjelenésű, ám igencsak modern technológiájú központi rendszert tehetünk a gyártó jóvoltából a gyári rádió helyére, illetve tökéletes kidolgozású járműkövetési rendszerrel biztosíthatjuk befektetésünket.
Egy Porsche ugyanis mindig is álom lesz, nem csak új, hanem használt formában is. A veteránautók már évek óta az egyik legjobb befektetésnek számítanak, sőt, az összes klasszikus Porsche modell növeli az értékét, ha megfelelően karban tartják.
Ebben a Porsche Centrum Budapest is segédkezik: hivatalos Porsche Classic Partnerként itt elérhető a klasszikus modellekhez kínált összes termék. A katalógus több mint 60.000 terméket foglal magában és mindegyikhez egy-egy saját történet kapcsolódik. Erre kiváló példa az eredeti Porsche embléma, amelyből az évek során ötféle verzió is született. Az első 356-osokon például még narancssárgába hajlott a mára vörös sávozás – a Württemberg-Hohenzollern akkori jelzésének megfelelően. Ám nem csak a megfelelő színt kell eltalálni, hanem a megfelelő technológiát is: akkoriban még aranyozták a jelvényt, a festéket pedig kézzel vitték fel rá. Természetesen Németországban. Természetesen a pótalkatrész is ott készül.
Ám a Porsche Classic ennél többről is szól. Teljes körű restaurálást is végeznek, méghozzá gyári szakértelemmel és eszközökkel, hogy az álmok újraálmodói biztos hátteret kapjanak – olykor pedig saját szárnyakat adjanak az álmoknak. Erre kiváló példa a 911 Classic Club Coupé, amely a Porsche Club of America megbízásából egy tökéletesen restaurált 996-ot eredményezett – a 997-es típusú 911 Sport Classic stílusában, a 911 Carrera RS 2.7 ’kacsafarok’ légterelőjével és egy olyan kettős buboréktetővel, amely az USA-ban sosem volt elérhető.
De nem kell Amerikáig menni, ha különleges klasszikusra vágyunk. A Porsche Centrum Budapest is meglehetősen sokat tesz a Porsche modellek megőrzéséről, amiről Aradi Géza márkaigazgató is beszámol: „Classic teljes felújítás zajlik jelenleg is nálunk, több projekt is fut párhuzamosan. Ezek időigényes tevékenységek és egy igazi, teljes felújítás akár évekig is eltarthat. Sok függ attól, hogy alkatrészek beszerzését/felújítását részben az ügyfél végzi, vagy a folyamat egészét ránk bízza.”
A klasszikus modellek piaca folyamatos felívelésben van, és ennek megfelelő a kereslet is. „Jelenleg saját autón nem is dolgozunk, mivel teljes kihasználtságú a Classic műhely is,” tette hozzá a magyarországi márkaigazgató. „Ugyanakkor ezen a helyzeten is sokat fog segíteni az idén induló bővítési beruházás, amelyet követően mind normál karbantartásra, mind pedig komolyabb szerelési munkákra, felújításra is több autót tudunk majd fogadni.”