Borítókép: Ha év közben talál meg egy állás Budapesten – szabadságok egy tört évben Forrás: PR

Ha év közben talál meg egy állás Budapesten – szabadságok egy tört évben

Utoljára frissítve:
Mivel Budapest nem csak fővárosunk, hanem fontos társadalmi és gazdasági központ is, sokan döntenek úgy, hogy hosszabb-rövidebb időre ide teszik át székhelyüket és itt keresnek munkát. Ez utóbbira pedig számos lehetőség adódik egész évben, lényegében bármikor.

Fővárosi vonzerő

A fővárosok minden országban fontos szereppel bírnak, bár ezek jellege eltérő lehet, pl. ipari és gazdasági vagy társadalmi, kulturális stb. Budapest azonban mindenből tartalmaz egy kicsit, hiszen egyértelműen hazánk fővárosa az a hely, ahol a legtöbb lehetőség jelenik meg, legyen szó akármelyik területről. Ezt jól jelzi az itt élők és dolgozók száma mellett az is, hogy a turisták száma is igen jelentős.

Budapest ilyen mértékű jelentőségét sokan akár negatívumként is értékelhetik, hiszen nem ritkán hangoztatott tény az, hogy Magyarország némiképp fejnehéz. Ez elsősorban azt jelenti, hogy minden lehetőség túlságosan egy helyen összpontosul, míg ehhez képest a vidéki régiókban sokkal kevesebb munkaerőpiaci vagy akár szórakozási lehetőség adott. Érdemes lehet azonban a jelenség pozitív oldalát nézni.

Budapest ugyanis egy óriási olvasztótégelye az itt született, a Magyarország más részéről vagy épp külföldről érkezők, illetve a turisták tömegeinek. A főváros pedig valóban óriási jelentőséggel bír a munkaerőpiacon is, hiszen több száz vagy akár ezer álláshirdetés is elérhető itt. A munkavállalók mozgástere tehát sokkal nagyobb, hiszen egy állás Budapest városában könnyen lecserélhető egy másikra, akár év közben is.

A munkahelyváltás kihívásai

Míg Budapesten rengeteg különböző álláshely érhető el folyamatosan, addig vidéken sok helyen küzdenek a munkahelyek hiányával, mely egyébként a munkaerő fővárosba vándorlását is eredményezi. A főváros sokrétű lehetőségei ugyanakkor valamivel kényelmesebb helyzetbe hozzák az álláskeresőket, akik számára jóval nagyobb mozgástér akad, így adott esetben a váltás sem túl nehézkes.

Ideális esetben persze az a jó, ha valaki hosszabb távon is megtalálja a számításait egy munkahelyen, ám egy állás Budapest területén nem olyan ritka, mint máshol az országban, így a váltás is egyszerűbb. A többség persze igyekszik elkerülni az ezzel együtt járó stresszt és ügyintézést, ugyanakkor mégis jóleső érzés az, ha nem kényszerből kell egy munkahelyen maradni.

A váltással kapcsolatban az időfaktor is egy gyakori aggodalom, hiszen ahogy egyre több idő telik el egy évből, annál kevésbé szeretnek a munkavállalók új helyet keresni. Ez azonban nem lehet szempont, egy új, jobb állás Budapesten ugyanis sosem jöhet rosszkor. Bizonyos technikai részletekre persze nem árt figyelni, hiszen az év közben történő munkába állás a szabadságokra is hatással van. Ennek kiszámítását segíti az időarányos szabadság kalkulátor online verziója.

Forrás: PR

Szabadság egy tört évben

Egy új állás Budapest városában sokaknak lehet vonzó opció. Az itt uralkodó munkaerőpiaci bőség pedig sokakat arra csábít, hogy gyorsan munkahelyet váltsanak. Ha pedig munka, akkor semmiképpen sem kerülhetjük meg a szabadságok kérdését, ami az évközbeni munkahelyváltás kapcsán is releváns kérdés, hiszen a “mikor” hatással van a mennyiségre is.

A szabadságok kapcsán persze jól meghatározott törvények a mérvadók, ez alól pedig egy állás Budapest városában sem kivétel. Munkavállalóként ugyanakkor érdemes tisztában lenni az előírásokkal, illetve azzal, hogy az adott évben mennyi szabadnap jár. Az időarányos szabadság kalkulátor pedig akkor is segít, ha a munkába állás év közben történik, hiszen ilyenkor a szabadnapok száma is a munkaévből hátralévő hónapok arányában kerül megállapításra.

A kalkuláció alapját minden esetben a teljes éves szabadnapok száma jelenti, alapszabadsággal és plusz napokkal együtt. Az arányosításhoz ezt a bázisértéket kell elosztani az év napjainak számával, vagyis 365-tel. Ha az így kapott értéket megszorozzuk az évből még hátralévő napok számával, megkapjuk a nekünk időarányosan járó szabadnapok számát.