Promóciók
Sok szülő tanulhatna tőle! Pink zseniális választ adott lányának arra, hogy 11 évesen miért nem lehet telefonja


Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
Pink világos, ám szeretetteljes határokat szab gyermekei számára!
A kétgyerekes anyukát egy friss interjúban nemrég arról a témáról kérdezték, amit egyetlen szülő sem kerülhet el: mikor kapja meg a csemete az első telefont? Nos, Pink határozottan el is mondat a véleményét a témában, ahogy azt is megosztotta, ő mit mondott 11 éves lányának, Willow-nak, amikor ő neki szegezte a nagy kérdést: „A gyerekeimnek nincs telefonjuk, a lányom pedig 11 évesen az egyetlen az osztályában, akinek nincs telefonja. Nehéz téma ez. Sok barátom gyereke használja már a TikTokot, ő pedig nem. Ezzel kapcsolatban pedig azt mondtam Willow-nak: »Ők nem az én gyerekeim. Te vagy az én gyerekem«” – kezdte az énekesnő.
Pink szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megvédje Willow-t a lehetséges károktól, amiket a közösségi média okozhat a gyerekeknek és a tinédzsereknek – különösen azért, mert ismert szülők gyermeke. Majd hozzátette, hogy Willow-nak van egy okosórája, amellyel vészhelyzetben fel tudja venni a kapcsolatot velük, de a telefon egyelőre szóba sem jöhet.
Azt mondtam neki, ha tud olyan tanulmányt mutatni nekem egy neves forrásból, amely azt mondja, hogy a közösségi média jó neki, akkor regisztrálhat. Hát sok szerencsét neki!
Pink ezzel ismét bebizonyította, hogy csodálatos anyuka, annak ellenére, hogy egykor még ő maga sem hitte, nem megállja majd a helyét ebben a szerepben.
És ezt láttad már?

Promóciók
Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION társadalmi szerepvállalását

Életmód
5 varázslatos esti program Budapesten a hosszú hétvégére, ami felejthetetlen élménnyel gazdagít

Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
4 ruhadarab, amitől szó szerint megőrülnek a férfiak
Bizonyos ruhadarabokban, megvan az a plusz, amitől egész egyszerűen szexibbnek érezzük magunkat - és ez bizony így is van!
Akkor és most: Egykor a világ legszexibb férfijának mondták őket, így néznek ki most
Minden idők legszexibb sztárpasijainak listája még mai szemmel nézve is igencsak erősre sikeredett minden évben.
A duplázás nagymestere! 11 alkalom, amikor Katalin hercegné ugyanabban a ruhában jelent meg a vörös szőnyegen
Úgy tűnik, Katalin hercegné sem szívesen mond le a neki kedves darabokról. És miért is tenné, ha ennyire jól állnak neki?!
A sok szex és drog tette tönkre az egykor imádott színésznő életét
A nézők rajongtak érte, a szakma pedig két Emmy-díjjal és egy Golden Globe-díjjal ismerte el tehetségét, miközben alkohol-és drogfüggőségével harcolt.
Keress és találj új barátokat a csillagjegyed alapján: az asztrológia ebben is segít
Elmúltál 30-40 éves és szükséged lenne néhány új barátra, mert magányosnak érzed magad? Az asztrológia segít!
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?