Paris Hilton a legnagyobb titokban édesanya lett: az első képet is megosztotta gyermekéről

Paris Hilton
Forrás: Gareth Cattermole/Getty Images
Facebook
Twitter
Pinterest

Elvis Presley unokája után, most Paris Hilton sokkolta a rajongóit azzal, hogy a legnagyobb titokban édesanya lett.

Az örökösnő 2021 novemberében ment férjhez Carter Reumhoz, mégpedig egy óriási és világraszóló ceremónia keretein belül. Sokan hitték azt, hogy végül ebből a jegyességből is kilép a Hilton lány, ám Reumnak sikerült az, ami elődeinek sosem. Oltár elé álltak és azóta is töretlen harmóniában élnek együtt, amit most új szintre emeltek.

A 41 éves Hilton Instagram oldalán osztotta meg az örömhírt, ahova egy ennivaló képet is feltöltött az újszülött gyermekéről. Bár a nevét nem árulta el, egy kék szívvel erősítette meg, hogy kisfiúval bővült a családjuk.

Olvasd el ezt is!

Az Egy örökösnő vallomásai szerzője 2019 novemberében kezdett randizni az üzletemberrel, miután egy évvel korábban szakított előző vőlegényével, Chris Zylkával. Már többször is szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy Paris terhes, ám ezt rendre megcáfolta, akárcsak a róla készült képek, amelyeken jól látható volt, hogy kicsit sem kerekedik a hasa. Így, ha még nem is mondta el, de valószínű béranya segítségével lettek szülők a férjével.

A képhez mindössze ennyit írt a 2000-es évek botrányhősnője:

Téged már szavak nélkül szeretnek.

- Twitter/parishilton

A kisfiú nevét ugyan még nem tudni, de valószínű hamarosan azt is megosztja a nagyérdeművel, akárcsak az első hivatalos képet.

Ezt olvastad már?

Galéria / 8 kép

Van, aki még büszke is rá: híres emberek, akik alacsony IQ-val rendelkeznek

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Kép
Sztárok

Akkor és most: Így változott meg Madonna arca 25 év alatt

Madonna hihetetlen átalakulását már a legnagyobb rajongói sem tudják szívből jövő lelkesedéssel fogadni.

Kép
Sztárok

Fény derült rá, mikor mutatja meg Borbély Alexandra az ikerlányait: Elzát és Francit

Bár több fotón is szerepeltek már a kicsik, az arcukat eddig még nem láthattuk.

Kép
Sztárok

Bámulatos átalakulás: Mutatjuk, hogyan fogyott el Adele 10 év alatt

Adele már több mint 45 kiló mínusznál jár!

Kép
Sztárok
Kép
Stílus

3 népszerű trendőrület, ami már nem lesz divatos 2023-ban - mutatjuk, mik jönnek helyettük!

A mikrotrendek bár mindig csak egy aprócska szerepet vállalnak magukra a divatirányzatok között, ettől függetlenül nagyon is kijár nekik az a bizonyos figyelem.

Kép
Szépség

A szemsmink, amit a szakértők szerint 30 felett nagy ívben kerülj el - éveket öregíthet rajtad!

Úgy érzed már a kisujjadban van a sminkelés? Nos, az idő múlásával nem árt egy pár dologra kicsit jobban figyelned!