„One night only Roma” - Egy Armani show kulisszatitkai

„One night only Roma” - ezt a nevet viseli a Giorgio Armani divatbemutató-sorozata, amelyen a márka három fő vonalának legújabb kollekcióit mutatták be az olasz fővárosban június 5-én. Az Emporio Armani egy fiatalosabb, könnyedebb stílust képvisel, ebben a szezonban rengeteg finom pasztellszínnel. (Az Emporio ruhák vannak a legmegfizethetőbb árban.) A Giorgio Armani az érettebb, nőiesebb stílusú közönséget célozza meg, nagyon elegáns ruhákkal. Itt a sötét színek és a fekete dominál. A harmadik márkavonal pedig az Armani Privé, amely az haute couture vonulat. Érdekesség, hogy rendhagyó módon a férfi és női kollekciók ezúttal együtt vonultak fel.
Giorgio Armani székhelye egyébként Milánóban van, így a válogatás is ott zajlott. Több száz modell lány megy el az első fordulóra, ahol még személyesen nincs ott Mr. Armani (így szólítja őt mindenki élőben). A másodjára visszahívott körülbelül száz lány- és ugyanennyi fiúmodellből már személyesen választja ki, hogy kiket szeretne a bemutatóira. Aki korábban szerepelt a bemutatóján, automatikusan átmegy az első rostán, így én a két Armani show-mnak köszönhetően, amin tavasszal voltam Milánóban, azonnal a visszahívott lányok közé kerültem. A castingon nincs semmi kontakt a tervezővel, automatikusan a próbakifutóra küldik a lányokat, még köszönni sem szabad, hogy semmilyen módon ne lehessen befolyásolni a tervezőt.
A Mr. Armanival való találkozás hihetetlen élmény volt számomra. Elképesztően profi ember, aki nem véletlenül van a divatszakma csúcsán. Mikor az első bemutatómat csináltam neki a legutóbbi divathéten, egy kicsit féltem tőle. Metsző pillantása van, amit alig lehet állni, és az emberek közül, akik neki dolgoznak, többen mondták, hogy még soha nem látták mosolyogni. Ez elég erős kontrasztban állt azzal a képpel, ahogy a médiában láttam előtte, ahol állandóan mosolyog. Hihetetlen tiszteletet parancsoló személyiség, amint belép egy terembe, a legnagyobb felfordulásból azonnal rend lesz, és beáll a csend. Akárhányszor történt ez meg, nem kényelmetlenséget, inkább tömény tiszteletet éreztem ebben a hallgatásban.

Giorgio Armani a Palazzo della CiviltItaliana, azaz “Az olasz civilizáció palotájának” épülete előtt

Elképesztő, hogy már 70 éves múlt ez a férfi, és sok nagy tervezővel ellentétben, akik a munkafolyamatokat embereikre bízzák, ő mindent személyesen csinál. A második fordulótól ott van a castingokon, az összes ruhapróbán részt vesz, ő igazítja ránk a ruhát, a betanító próbán is személyesen mutatja be (!), mit szeretne és mit nem szeretne látni tőlünk (nem kevés humorral, persze mosoly nélkül tálalva), és a bemutató alatt végig ő nézi a kivetítőt és küldi ki személyesen a modelleket a kifutóra. Számomra ez a hihetetlen precíz és professzionális hozzáállás egészen elképesztő. Mindenhol ott van, és mindent hihetetlen figyelemmel kezel. Ez az, ami a legjobban megfogott ebben az emberben, aki vagyonát és befolyását tekintve azt is megtehetné, hogy üldögéljen egy szobában és legjobb emberei mindent megcsináljanak helyette.
A legutóbbi milánói divathéten mindkét bemutatóján részt vettem, ahol megtörtént a csoda. A Giorgio Armani show-n, mielőtt kiküldött a kifutóra – ilyenkor mellette állunk, ő nézi a kivetítőn a már kiküldött lányokat és a könyökünknél fog minket, de valami hihetetlen erővel, majd mikor úgy dönt, hogy kiküld minket, egy hatalmasat lódít rajtunk, szinte belök a kifutóra - megfogta a kézfejemet, a szemembe nézett, mosollyal a szemében, kemény hangon azt mondta nekem „You are very beautiful” , majd kilökött a kifutóra. Ilyen megnyilvánulások nála nagyon ritkák, úgyhogy ez a pillanat nagyon erősen él bennem.
Harmadikán utaztunk át Rómába, a vonaton több vagont megtöltöttek a modellek. Úgy éreztem magam, mintha visszacsöppentem volna egy gimnáziumi osztálykirándulásra. A vasútállomásról autók vittek el minket a szállásunkra. Mr. Armani egy másik hotelben lakott tőlünk külön, ahol a szálloda alsó szintje volt kibérelve a ruhapróbák számára. Óriási termek voltak telis-tele az álomruhákkal, és amíg nem hívtak be próbálni, addig a szálloda úszómedencéjének partján ültem és olvastam. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az ilyen nagy tervezőknél mindig van egy óriási terem a modellek számára tele hihetetlen mennyiségű és különleges ételekkel, ahol pincérek felelnek a folyamatos utánpótlásért. Sok esetben lespórolják a tervezők az ételt olyan munkák mellől, ahonnan még boltba se lehet kiugrani egy szendvicsért, viszont elvárják a modellektől, hogy egész nap megállás nélkül helytálljanak. Ebben az esetben azonban nem hittem a szememnek, annyiféle meleg étel, desszert és gyümölcs volt nekünk felszolgálva. Mr. Armani eddigi összes show-ján amin részt vettem, erre nagy hangsúlyt fektettek.

"Kényelmes, egyszerű, de elegáns kiskosztüm, egy nagyon kényelmes magassarkúval. A második ruhámmal viszont meggyűlt a bajom. A hatalmas szoknyarész rengeteg anyagból készült, és a szoknya oldalán levő anyagtömeg minden lépésnél a lábam alá omlott."

Mr. Armani általában előre kiosztja, hogy melyik modellen melyik ruhát szeretné látni. A rám osztott ruhákat kellett felpróbálnom, majd egy kisebb terembe kellett átmennem, ahol a tervező és a fő emberei ülnek egy ideiglenesen kiépített kifutó előtt, melyen végig kellett vonulnunk. Ilyenkor még bármelyik pillanatban törölhetnek modelleket, ha nem áll úgy a ruha rajtuk, vagy csak egyszerűen épp abban a pillanatban nem tetszenek a kliensnek. A Giorgio Armani ruhával semmi gond nem volt, kényelmes, finom anyagú kosztümöt kaptam egy nagyon kényelmes magassarkúval. A második ruhám viszont az haute couture kollekcióból volt.
Ezen a show-n sokkal kevesebb ruhát mutatnak be és a tervező a kedvenc lányait alkalmazza. Addig a percig örültem ennek a megtiszteltetésnek, amíg rám nem adták a nekem kiosztott földig érő ruhát, ami óriási volt rám, tíz centiméterrel hosszabb, mint én. Általában nem szeretik átalakítani a ruhákat, inkább kicserélik a szetteket a lányokon, de Mr. Armani ragaszkodott hozzá, hogy ezt a ruhát viseljem. (Amivel később meggyűlt kicsit a bajom.)
A bemutatót a Palazzo della CiviltItalianában, azaz “Az olasz civilizáció palotájának” épületében rendezték meg. Első látásra szerelem volt nekem ez az épület, amit „Kocka Kolosszeumnak” is szoktak nevezni. Ez egy kevésbé ismert, de annál érdekesebb városrésze Rómának. Az EUR betűszóval jelölt városrész úgy jött létre, hogy Róma megpályázta az 1942-es világkiállítás megrendezési jogát, s így az 1922-es fasiszta hatalomátvétel huszadik évfordulójára terveztek egy olyan ultramodern negyedet az olasz főváros déli végein, amely elképzelésük szerint egyrészt a klasszikus, birodalmi hagyományok szerves folytatása, másrészt pedig új lendületet ad a saját dicsőséges múltjába lassan belefulladó Rómának. A világkiállítás végül elmaradt, de a városrész felépült; ahová belépve úgy éreztem, mintha nem is Rómában sétáltam volna. Egészen más világ ez a színtiszta geometria és mindenhol jelenlevő szögletesség az egyébként általában Rómára jellemző antik burjánzó épületek után.

"Első látásra szerelem volt nekem ez az épület, amit „Kocka Kolosszeumnak” is szoktak nevezni."

Sofőrök szállítottak át minket a szállodánkból a bemutató helyszínéhez. Már az épülethez vezető sugárút végéről lehetett látni a lépcsők elé óriási betűkből felállított Giorgio Armani feliratot. Eleve elképesztő érzés ezek között a monumentális és szögletes épületek között lenni, de mikor megérkeztünk a Kocka Kolosszeum elé, és felénk magasodott ez az óriási épület, lépcsői előtt a két méteres betűkkel, akkor mind a 70 modell szótlanul állt az épület tövében. A hat szintes épület egész (!) belseje (a falak, a plafon, a lépcsők, minden) fekete anyaggal volt borítva, így végig amíg bent voltam, valahogy olyan érzésem volt, mintha nem is a valóság lenne ami körülöttem történik. Az első két szinten Armani ruhákból és kiegészítőkből kiállítás, a harmadik szinten a kifutó, a negyedik szinten pedig a backstage volt berendezve. Az ötödik és hatodik emelet mindenki elől el volt zárva, valószínűleg ott tartózkodott a tervező, amíg a modellek sminkje és haja elkészült.
Este tíz óra körül telt meg a nézőtér. Az első sorokban ott ült például Samuel L. Jackson, Tina Turner, Sophia Loren és Milla Jovovich, de én ezt csak a bemutató utáni fogadáson tudtam meg. Amíg a kifutón vagyok, annyira egy más világban létezem, hogy semmit nem érzékelek a külvilágból. Vagy azért, mert annyira jól érzem magam, vagy mert annyira izgulok egy nehéz ruha, vagy egy cipő miatt. Ezen az estén, mindkettő esetben részem volt. Az első show-n, a Giorgio Armanin, csak úgy szárnyaltam a boldogságtól. Kényelmes, egyszerű, de elegáns kiskosztüm, egy nagyon kényelmes magassarkúval. Ráadásul mielőtt kiléptem a kifutóra, Mr. Armani olyan szokatlanul kedves és mosolygós volt velem, hogy nem lehettem volna boldogabb.

"Végig a ruhán lépkedtem, és olyan érzés volt bennem, hogy bármelyik pillanatban eleshetek."

Minden percét élveztem, amíg a kifutón voltam. Szeretem az Armani show-k elegáns, nem túl gyors tempóját, szép zenéit, és azt az attitűdöt is, amit elvár a lányoktól. (Nagyon elegáns, nőies megjelenés egy kis mosollyal a szemben.) A második ruhámmal viszont meggyűlt a bajom. A hatalmas szoknyarész rengeteg anyagból készült, és a szoknya oldalán levő anyagtömeg minden lépésnél a lábam alá omlott. Végig a ruhán lépkedtem, és olyan érzés volt bennem, hogy bármelyik pillanatban eleshetek. Az ilyen nehéz helyzeteket nem könnyű a kifutón jól kezelni, és aggódtam is, hogy látszik az arcomon az ijedtség, amíg a videón vissza nem néztem önmagamat. Sokszor amit mi borzasztónak érzünk (jelen esetben, hogy úgy éreztem, végig látványosan botladozom a ruhában), kívülről nem annyira feltűnő látvány, vagy észre se lehet venni. Ettől a kis szépséghibától eltekintve ez pár nap maga volt a tökély.
A bemutatót egy óriási vacsora és afterparti követte. Másnap reggel korán ébredtem, hogy a Milánóba való visszautazás előtt még sétálhassak pár órát Róma belvárosában. Az utcákat járva minden pillanatban a nagy betűs Szépséggel találkozik az ember, ami egyszerűen akárhányszor járok arra, megunhatatlan számomra. Sőt minden visszatérésem alkalmával csak még értékesebb az újabb és újabb egymásra rakódó emlékek miatt. Leírhatatlan érzés ez. Mikor annyi boldogság és béke van az emberben, hogy mindegy hol van, otthon érzi magát; mindegy, milyen problémák vannak az életben, ezekben a pillanatokban mintha nem is léteznének.

Kattintsatok ide Adamik Luca képes élménybeszámolójáért!