Nagy M. Boldizsár: Hogyan lett ennyi sztár hirtelen sátánista?

Ami még közös a fent felsorolt sztárokban: mind LMBTQ+ emberek. Azon gondolkodtam el, mióta kötjük össze egymással a sátánizmust meg a melegséget és a transzneműąséget. Ki kötötte össze ezt a két dolgot elsőként, és mégis, mi a fene folyik itt, miért vonaglunk együtt vörös tangában démonokkal és nyomunk öltáncot Belzebubnak?

Pár hete a Grammy-díjátadón Sam Smith talpig vörös sátánjelmezbe öltözve lépett fel Kim Petras oldalán, aki egy lángokkal körülölelt ketrecben énekelt, ördögnek öltözött táncosok gyűrűjében. Másnap aztán szinte mindenki csak erről beszélt Twitteren (nem arról, hogy ők az első transz és nem bináris emberek, akik a történelem során Grammy-t nyertek a legjobb pop duó kategóriában), és sokak számára végleg bebizonyosodott: a popkultúrát tényleg elárasztják a gonosz LMBTQ+ emberek, akik az ördögnek toboroznak híveket.

Miután Sam Sminth és Kim Petras pokoli jelenetet rendeztek a Grammy-n, több amerikai konzervatív politikus és egyházi képviselő kötelességének érezte, hogy elmondja: ez a fellépés gonosz és démoni, az „üzenete” pedig veszélyes a társadalomra, kiváltképp a gyerekekre. Többen párhuzamot vontak a keresztényellenesség és a fellépők nemi identitása között, megerősítve, hogy a sátánista és az LMBTQ+ közösség a világ legveszélyesebb puszipajtásai.

Az egyik legnagyobb online amerikai pletykamagazin, a TMZ aztán felkereste magát a Sátán Egyháza szervezetet, hogy kommentálja már a műsorszámot szakértőként és mondja el, tényleg saját sikerükként könyvelik-e el azt. David Harris, az egyház szóvivője annyit válaszolt, hogy a fellépés véleménye szerint „elmegy”, de „nincs benne semmi különös” és szomorúnak tartja, hogy politikusok szándékosan összemossák a vallási és szociális identitásokat. (Muszáj megjegyeznem, bármilyen szentségtörés is: teljesen megdöbbentem ezen a józan és objektív nyilatkozaton. Le a kalappal, Sátán Egyháza!)

Az Úr meg a haragja

A helyzet az, hogy nem csak a politikusok mossák össze a vallási és társadalmi identitásokat (ők nyilván a politikai haszonszerzés céljából), de a kultúránk erős zsidó-keresztény alapjainak köszönhetően gyakorlatilag a legtöbb ember a sátánizmusra vagy valami nagyon gonosz erőre asszociál, ha ördögszarvat, lángoló keresztet vagy meggyalázott, elpusztított keresztény szimbólumokat lát. Ahelyett, hogy ezeket annak látnánk, amik: olyan szimbólumoknak és tárgyaknak, amelyek az elnyomás jelképei. És nem csak ma azok, de több évszázada. A kereszt például talán sokak számára a remény és megváltás jelképe, de azoknak nem, akiket a vallás nevében üldöztek, kiközösítettek, megaláztak, kínoztak vagy meggyilkoltak. Az égből karddal leereszkedő angyal, a „bálványimádókat” és „szodomitákat” lemészároló izraeliták történetei meg a trónuson ülő fehér fickó, aki megmondja, ki kerül pokolra, az LMBTQ+ emberek számára például nem csak fenyegető, de az ellenünk szított gyűlöletkeltés alapjai. A sátánizmus eszköztára az egyház által elnyomott emberek számára nem vallásos alternatívát jelentenek, hanem a küzdelmünk és fájdalmunk kifejezésének hatásos kellékei.

Douglas Volk: Hennepin atya a Szent Antal vízesésnél. A festmény azt a jelenetet örökíti meg, amikor 1680-ban az európai gyarmatosítók átnevezték és megáldották az őslakosok vízesését.

Lopott szent jelképek

Arról nem is beszélve, hogy ezek a szimbólumok, amelyekről szó van (kereszt, kígyó, fa, galamb, szentháromság és így tovább) eredetileg nem keresztény találmányok, hanem szemita és keresztény hatalmak által démonizált, meghódított és/vagy elpusztított kisebb-nagyobb kultúrák és egyházak eltulajdonított és kisajátított szimbólumai. A kulturális gyarmatosítás mindig is így működött és a kereszténység semmiben nem különbözik attól, mint amikor domináns gyarmatosítók átveszik a meghódított közösség szokásait, hagyományait, normáit, hogy azt átalakítva, új jelentéssel megtöltve használják, totálisan felülírva és eltörölve az eredeti jelentést. Akit érdekel a keresztény szimbólumok „pogány” eredete, az csapjon le erre a könyvre, ha újra kapható lesz.

Ha már az eredetről kezdtem el beszélni, itt van még egy, a sátánista szó eredete, de csak azért, mert szerintem érdemes elgondolkodni rajta. A héber שטן (sztn) szó ellenséget, ellenszegülőt és vádlót jelent, és ugyanezt a kifejezést használja a Biblia az Ószövetségben, amikor más vallású és kultúrájú emberekről beszél (így lesznek „sátánisták” többek közt a muzulmánok, az izmaeliták, a sámánizmus és a természetvallások követői), de akkor is, ha háborús ellenségekről van szó, vagy olyan emberekről, akik vádolnak vagy megtámadnak másokat. De hogy még szebb legyen a sztori: a sátán egy jövevényszó a héberben, és a szemiták által megszállt hettita területeken Estan néven tisztelt napisten nevéből ered. Tehát a szó eredetileg azzal a szándékkal jött létre, hogy politikai okokból ellenségképet kreáljanak a rivális hatalom legfontosabb kulturális jelképéből.

Ha pedig ezeknek a szavaknak és szimbólumoknak tényleg ennyi vér tapad az eredetéhez, tulajdonképpen röhejes, hogy szent tabuként kell rájuk tekintenünk és felháborodunk, ha a popsztárok tiszteletlenül játszanak velük. Sok zenész magasról tesz ezekre az elvárásokra és élvezettel vesz részt a jelképek jelentésének kiforgatásában. Ráadásul ez megy már közel száz éve: ott vannak például a 30-as évek témába vágó blues- és folkdalai, a 60-as évek több rockslágere, a 80-as évek death metal himnuszai, és persze a virágkor: Madonna katolikus fantáziavilágban játszódó, erotikus klipjei, amit még a Vatikán sem tudott szó nélkül hagyni. De ne feledkezzünk meg arról sem, amikor Lady Gaga Jézussal motorozott, majd bevallotta neki: ne haragudj, baby, de Júdásba vagyok szerelmes.

forrás: Interscope Records

Nem provokáció, hanem reakció

Tény azonban, hogy ma népszerűbb a gesztus, mint korábban valaha és főleg LMBTQ+ művészek körében, akik kreatívabbnál kreatívabb módon nyúlnak a keresztény és sátánista ikonográfiához. Matt Bernstein Insta-sztár ennek kapcsán egy posztjában azt kérdezte, megszólítva a konzervatív embereket: „ha azt prédikáljátok, hogy a pokolra jutunk, miért háborodtok fel azon, ha megmutatjuk, mit csinálunk ott?”

Talán az zavarja őket, hogy túl jól érezzük magukat a kénköves bugyrokban. A meleg Lil Nas X két éve például, miután lecsusszant egy rúdon a pokolba, szexi öltáncot járt az ördögnek. A nembináris Demi Lovato a tavaly megjelent, Holy Fvck című albuma borítóján szadomazo bondázs-cuccba öltözve pózol egy kereszt alakú ágyon, a biszexuális Madonna pedig az olasz Vanity Fair idei januári számában megjelent fotósorozaton egy utolsó vacsora tematikájú orgián vesz részt, Jézus vérző szívét viselve kiegészítőként.

forrás: Island Records

forrás: Vanity Fair Italia

forrás: Vanity Fair Italia

Nem véletlen, hogy egyre hangosabb, láthatóbb ez a keresztény és sátánista szimbólumokkal játszó küzdelem a popkultúrában: ez egy válasz az utóbbi években világszerte megerősödött anti-gender és anti-LMBTQ+ mozgalmakra. A régi világ biztonsága válságba került: előbb a nők mozdultak el a kijelölt helyükről, aztán még több kisebbségi csoport, akik belefáradtak abba, hogy kevesebbnek számítanak. A sok-sok kisebbségi társadalmi mozgalom hamar azonosította közös ellenségeként a patriarchális hierarchiára és kapitalista kizsákmányolásra épülő, ájtatos keresztény és nemzeti ideológiával igazolt, elnyomó rendszert, ami az utóbbi években egy jól bevált trükkhöz folyamadott. Modern boszorkányüldözésbe kezdett, és mint az 1450-es évektől az 1750-es évekig tartó időszakban, most is sikeresen elhitették az emberekkel, hogy létezik egy sátánista csoport, aminek tagjai gyerekeket esznek vacsorára. De hogy hogyan talált egymásra mára a sátánistákkal és az LMBTQ+ emberekkel szemben keltett pánikkeltés, az valami elképesztő! Hogy lássuk a folyamatot, vissza kell mennünk a 80-as évekbe, amikor mozgalom indult a gyerekeket megkörnyékező sátánista popkultúra megállítása érdekében.

Mi a legnagyobb félelmed?

A 80-as évek a death metal, a kaszabolós horror és a Dungeons & Dragons asztali szerepjáték évtizede volt. Megjelentek a háztartásokban az első videólejátszók és bármikor elérhetővé váltak az olyan rémisztő filmek, mint Az ördögűző, a Rosemary gyermeke vagy az Ómen.

A legtöbb családban ekkor már mindkét szülű dolgozott, és általánossá vált a pánik: vajon mit csinál otthon a gyerek, amikor nem vagyok ott? Vajon mivel tömi a fejét a popkultúra? „Szekértők” bukkantak fel, akik megerősítették: a félelem valós, a médiát sátánisták irányítják, akik a gyerekeket veszik célba az agymosással. A Satanic Panic-nek nevezett jelenség csúcspontja az volt, amikor egy kanadai pszichiáter világhírűvé vált az emlékezet-helyreállító terápiájával: még Oprah Winfrey talkshow-jában is szerepelt, sőt állítólag a Vatikánban is tanácsadást tartott. A módszere lényege az volt, hogy pszichológiai módszerekkel kiűzze a gonosz hatások maradványait az emberekből, elsősorban az ártatlan gyerekekből.

Két évtizedre rá ugyanerre a félelemre apellálva szerzett rengeteg hívőt magának a Pizzagate és a QAnon-összeesküvés-elmélet, amelyek szerint a világot egy sátánista pedofil háttérhatalom irányítja, ami a médiát is kezében tartja és olyan prominens tagjai vannak, mint Hillary Clinton, Beyoncé meg persze az összes LMBTQ-sztár. Nevetségesen hangzik? Pedig egy néhány éve végzett felmérésből az derült ki, hogy az amerikaiak 25%-a hisz abban, hogy az országban szervezett és titkos rituális sátánista gyerekbántalmazás folyik. Sőt a korábban tárgyalt, megerősödött anti-gender és anti-LMBTQ+ mozgalom hatására ennek a csoportnak a 28%-a azzal is egyetért, hogy a pedofil sátánisták egy „titkos meleg mozgalmat” tartanak kezükben, hogy még több gyereket csábítsanak a meleg vagy transz „életmódra”. A két fő szülői félelem mára összefonódott egy közös pánikká – és úgy tűąnik, hogy az LMBTQ+ zenészek nem csak az egyházakban tapasztalható általános elnyomásra reagálnak a sátánistának tűnő dalaikkal, hanem erre a pánikra is. És semmiképp sem arról van szó, hogy vallásos embereket akarnak megsérteni, ahogy arról már Madonna, Lady Gaga és a 2012-es Grammy-díjátadón erotikus ördögűzési jelenetet előadó Nicki Minaj is nyilatkozott.

forrás: Getty Images

Nicki Minaj a 2012-es Grammy-díjátadón

A valódi áldozatok nem a sztárok

De nem akarom a saját véleményemet bizonygatni, amikor több énekes is beszélt már arról, mit jelentenek számukra ezek a dalok, klipek és színpadi műsorok. Lil Nas X Twitteren reagált arra vádakra, miszerint ő egy sátánista háttérhatalom bábja: elmondta, hogy senki nem kényszerítette arra, hogy elkészítse a Montero klipjét, és hogy nem gyereknek készíti a dalait. „Felnőtt vagyok. Nem arról szól a karrierem, hogy a gyereketeket nyaggassam ezzel-azzal. Az a ti dolgotok.” Kim Petras pedig azt nyilatkozta a Grammy-díjátadó után: épp azok inspirálták a Sam Smith-szel közös show-ját, akik felháborodtak az előadásán. „Arról van szó, hogy vagyunk néhányan, akik nem választhatjuk meg a vallásunkat, és nem élhetünk úgy, ahogyan szeretnénk. Én személy szerint úgy nőttem fel, hogy csodáltam a kereszténységet, én is a részévé akartam válni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a vallás nem akarja, hogy a részévé váljak.” Az előadótól nekem az If Jesus Was a Rockstar a személyes kedvencem, ami legalább annyira szomorú, mint provokatív. A Geniusnak adott interjújában elmondta, hogy közvetlenül azután írta, hogy Sam Smith-szel felvették az Unholy című dalt, mert úgy érezte, a kettő egymás mellett érvényes számára. Ebben a dalban arról énekel, hogy sokkal könnyebben tudná követni Jézust, ha az olyan lenne, mint egy rocksztár, aki buli után leül vele inni, jó tanácsokkal látja el és azt mondja neki, hogy nem fog a pokolra kerülni. Aztán így folytatja: „Talán csak arra van szükségem, hogy hinni tudjak valamiben. Valakiben, aki megtanít rá, hogy térdet hajtsak”. A Genius-interjúban hozzáteszi: mivel az egyház nem fogadta őt el transzneműként, a zenébe menekült és a zenészek között találta meg a maga spirituális közösségét.

Azzal, hogy sátánizmussal vádolunk sztárokat és cenzúrázni szeretnénk a műveiket, valójában nem mentünk meg egy gyereket vagy rettegő szülőt sem. Csak azt érjük el vele, hogy egymás ellen fordítjuk a konzervatívabb és liberálisabb szülőket, és hogy az anti-LMBTQ mozgalmat még több terepre átviszzük, az iskolák és óvodák falai közé például. A paranoia valódi áldozatai még csak nem is a sztárok lesznek, hanem az LMBTQ+ közösség láthatatlan és névtelen tagjai, kicsik és nagyok egyaránt. Őket támadják majd meg a keresztény és nemzeti értékek nevében az utcákon és online, az oktatási intézményekben és a szórakozóhelyeken. Ezzel lenne érdemes foglalkoznia az aggodalmaskodó embereknek, nem azzal, melyik popsztárnak miről szól az új klipje.

ÉS EZT LÁTTAD MÁR?