Hallgasd meg Miley árulkodó, szakítás után írt számát!

Hallgasd meg Miley árulkodó, szakítás után írt számát!

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Facebook
Twitter
Pinterest

Miley Cyrus és Liam Hemsworth nemrég szakítottak, az énekesnő pedig már el is mondta a véleményét a dologról, méghozzá egy dalban!

Miley Cyrus és Liam Hemsworth tavaly decemberben házaodtak össze kilenc, megszakításokkal tűzdelt együtt töltött év után. A páros a 2010-es Az utolsó dal forgatásán jött össze, szerelmük amolyan kis hollywoodi tini- álomsztori volt.

Aztán 2013-ban, az akkor még mindig csak 19 éves Miley és 22 éves Liam mégis a szétválás mellett döntöttek. Abban az évben jelent meg az énekesnő Bangerz című albuma, rajta a Wrecking Ball című dallal, ami tekintve, hogy az egyik legszomorúbb szám az utóbbi évekből, igen nagyot ment, persze nem csak a szakításnak köszönhetően. Csak a Youtube-on egymilliárd fölött jár a megtekintések száma.

Érdekesség amúgy, hogy a dal szerzője, Sacha Skarbek eredetileg Beyoncénak szánta a számot. De hogy így sült el tökéletesen a dolog, ahhoz nem férhet késég: az emberek imádták, és Mileyt is karrierjének újabb állomására emelte.

Na de térjünk vissza a jelenbe.

2016-ban jöttek össze újra, azóta úgy tűnt, a világ rendje helyreállt, egészen augusztusig. A mostani szakítás okairól több mindent pletykálnak. Az egyik, ami az új dalból is felsejlik, hogy egyszerűen felnőttek és más irányba haladnak életútjaik.

A másik, hogy Liam csendesebb életet szeretne, ami vélhetően családalapítást is jelent, míg Miley még feljebb szeretne lépni karrierjében.

Aztán ott vannak a mocskos pletykák, amelyek szerint Liam túl sok drogot használ: rengeteg alkoholt iszik (igen, az alkohol az egyik legkeményeb drog!) és az egyéb tudamódosító szereket sem veti meg.

Nem is olyan rég még milyen boldognak tűntek...

Galéria / 6 kép

Miley Cyrus és Liam Hemsworth esküvője képekben

Megnézem a galériát

Liam Instagram bejegyzéséből szomorúság sugárzik, Miley viszont mintha könnyebben viselné a dolgot: nemrég Kaitlynn Carter reality sztárral csókolózott Olasországban egy jachton.

Galéria / 6 kép

Miley szakítás utáni nyaralása

Megnézem a galériát

És akkor itt a szám, amelynek lényege az, hogy Once upon a time, it was paradise / Once upon a time, I was paralyzed / Think I'm gonna miss these harbor lights / But it's time to let it go.

Vagyis valamikor régen ez maga volt az édenkert / Egyszer régen teljesen le voltam bénulva / Azt hiszem, hiányozni fognak ennek a kikötőnek a fényei / De itt az ideje tovább lépni.

Hát, mit mondhatnánk, ilyen az élet. Sok boldogságot kívánunk mindkettőjüknek.

Hogy Miley mennyire komolyan gondolja popkarrierjének magasabb szintre emelését, arra legutóbbi klipje is jó bizonyíték. A Mother' Daughter meglehetősen botrányosra sikeredett.

Tovább olvasok

Videók

Promóciók

Hollywood fénykorát idézi a CCC legújabb kapszulakollekciója - a főszerepben Marilyn Monroe és Gino Rossi

Promóciók

Amit Wildhorn képvisel, bekúszik az ember bőre alá

Életmód

A legboldogabb nők 6 közös tulajdonsága

Promóciók

A Hotel Divinus***** Superior Debrecen zöld szívében, a mindenki által kedvelt Nagyerdőn várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kép
Életmód

6 csillagjegy, aki nagyon sok pénzhez juthat a következő hetekben - nekik szerencsét hoz a Jupiter-Uránusz együttállás!

Április 20-án érkezik a Jupiter-Uránusz együttállás, ami az év legjelentősebb asztrológiai eseménye. Tudd meg, hogy a te csillagjegyedre hatással lesz-e!

Kép
Stílus

Gigi Hadid bemutatja: A farmer, ami nélkül a divatos nők nem tudnák túlélni a tavaszt

A farmerek szára idén tavasszal ismét kicsit tágabb irányt vesz, és ami azt illeti elég jól is néz ki!

Kép
Életmód

28 emlékezetes autós film, amit látnod kell

Az autó egy filmben lehet főszereplő vagy kulcsfontosságú kellék – egy biztos: sokszor tesz emlékezetessé egy-egy jelenetet.

Kép
Életmód

Hivatalos: Ez minden idők 10 legjobb filmje - több százezer szavazat érkezett!

Ha még nem láttad ezeket, akkor muszáj lesz! Íme minden idők 10 legjobb filmje a nézők szerint!

Kép
Életmód

Ezt teszi a testeddel napi 10 ezer lépés egy éven át: nem fogod elhinni

Michelle King influencer egy éve mindennap 10 000 lépést sétál. Beszámolójából kiderül, jobb-e ez, mint edzeni járni!

Kép
Sztárok

Brad Pitt új barátnője kísértetiesen hasonlít Angelina Jolie-ra - FOTÓ

Bradt Pitt női ideálja most már egyértelmű, ugyanis frissen elvált barátnője kiköpött hasonmása Angelina Jolie-nak!