Tudtad? Egyszer megpróbálták elrabolni Anna hercegnőt, aki kimondottan jól kezelte a kicsit sem hétköznapi helyzetet

Tudtad? Egyszer megpróbálták elrabolni Anna hercegnőt, aki kimondottan jól kezelte a kicsit sem hétköznapi helyzetet
Forrás: Getty Images

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Facebook
Twitter
Pinterest

Anna hercegnő 1974-ben egy emberrablási kísérlet áldozata lett.

II. Erzsébet királynő egyetlen lányaként Anna hercegnő már egészen fiatal korától fogva hozzá volt szokva a csillapíthatatlanul kíváncsiskodó nyilvánossághoz és a rá háruló királyi feladatokhoz is. És bár mindig kerülte a fényűzést és a pompát, úgy tűnik, hogy ez mit sem érdekelte azt a merénylőt, aki egy nagyobb összeg reményében egykoron az életére tört.

Majdnem 50 évvel ezelőtt, azaz egészen pontosan 1974. március 20-án a mindössze 23 éves Anna hercegnő exférjével, Mark Phillipsszel egy jótékonysági rendezvényről tartott hazafelé. A család Rolls Royce-szát sofőrjük, Alex Callender vezette, és velük volt még személyi testőrük, James Beaton is. A legnagyobb nyugalomban haladtak a Mall sugárúton a Buckingham-palota felé, amikor hirtelen egy fehér Ford vágott be eléjük, elzárva így a királyi autó útját.

Egy szakállas, világosvörös hajú férfi szállt ki a járműből és egyből tüzelni kezdett a hercegnő kocsijára - őt a rendőrség később Ian Ballként azonosította. A testőr fegyvere szinte azonnal csődöt mondott, így a sofőr és egy a helyszínen lévő újságíró próbálták megoldani a helyzetet, sajnos sikertelenül. Anna hercegnő mindeközben végig az autóban maradt, és reménykedett abban, hogy sértetlenül megússza a dolgot, így őt is meglepte az, amikor hirtelen kinyílt az ajtó és a támadó beült mellé, majd ráparancsolt, hogy azonnal szálljon ki a kocsiból. II. Erzsébet királynő lánya egy későbbi visszaemlékezése során elmondta, hogy úgy érezte butaság lenne bunkónak lenni, így a következőt mondta a férfinak:

Nem hiszem, hogy önnel akarok menni.

A 26 éves mentális betegségben szenvedő Ball egyébként 2 millió font váltságdíjat akart kérni Anna hercegnőért cserébe, ám eddig már nem jutottak el. Az egyik ott lévő szemtanú ugyanis odament a kocsihoz és leütötte a tettest. A királynő később hálája jeléül annak a négy embernek, akik saját testi épségüket kockáztatták lánya életéért, emlékérmet adott. A tettes a bíróságon bűnösnek vallotta magát a gyilkossági kísérletben és az emberrablás vádjában. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték és egy szigorúan őrzött pszichiátriai kórházban helyezték el.

És ezt láttad már?

Galéria / 12 kép

Szabályok, amiket a királyi család minden tagjának születésétől fogva követni kell

Megnézem a galériát

Videók

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Kép
Stílus

Klasszikus és egyszerű! Leonardo DiCaprio exe erre a filléres alapdarabra esküszik

Camila Morrone stílustippjét ráadásul pár pillanat alatt lemásolhatod!

Kép
Stílus

Ez lesz a 2023-as nyár egyik legmegosztóbb trendje: visszatér nagyanyáink kedvenc cipője!

A 2023-as cipőválasztékot nézegetve szinte biztos, hogy neked is szemet szúrt már ez a darab!

Kép
Stílus

5 ruhafazon, ami már nem lesz divatos 2023 nyarán - mutatjuk, mik jönnek helyettük!

A ruhatrendek háza táján pont annyi változás áll be, amihez mi is szinte észrevétlenül tudunk alkalmazkodni a következő hónapokban.

Kép
Sztárok

„A 60-as éveimben járok, és minden tőlem telhető módon küzdök az öregedés ellen” - Kim Cattrall először beszél őszintén a szépészeti beavatkozásairól

Még mindig alig bírunk magunkhoz térni a hírtől, hogy Kim Cattrall is szerepel az And Just Like That 2. évadában…

Kép
Sztárok

Nem édeklik a beszólások! David Beckham elmagyarázza, hogy miért tartja normálisan, hogy szájon csókolja 11 éves lányát

Az egykori sztárfocista, David Beckham sok kritikát kapott, amiért Harpert csókolgatja.

Kép
Életmód

5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon

Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.