Promóciók
Meg nem mondtad volna, hogy ők heten vegánok!


Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
Valamelyikőjük már hosszú évek óta folytat vegán életmódot és van köztük olyan is, aki időszakosan vonja meg magától az állati eredetű élelmet. 7 híresség, aki a növényi alapú táplálkozást választotta!
A vegán táplálkozás lényege, a minden nemű állati eredetű tápláléktól való tartózkodás.
A veganizmus, a vegetarianizmus egyik formája. Elkötelezett követői még az állatbőrből készült táskát, cipőt sem viselik. Selyemből, gyapjúból - vagyis állatokból, vagy állatokból nyert anyagból- készült ruhaneműt sem hordanak. A vegánság elhatározás kérdése, egy határozott döntés eredménye, melynek egyik alappillére a tudatos táplálkozás. Sokan etikai, mások környezetvédelmi vagy éppenséggel egészségügyi megfontolásból döntenek a vegán élet mellett.
Az 1944-ben létrejött első vegán társaságot Donald Watson alapította, mely ismertséget szélesebb körben az 1960-as évekbe szerzett magának. A vegán táplálkozás nem engedi meg a tojást, a tejtermékeket, tejet, a sajtot és a sajtból készült termékeket sem. A szigorú vegán életmódba még a méz sem kerülhet be.
Élettani hatása igen jelentős, ezt számos kutatás bizonyítja ma már. A modern világ népbetegségeinek leküzdésben hatékonyan segít. Szív- és érrendszeri problémák, daganatok, az elhízás, a kialakult cukorbetegség ellen vagy megelőzésében remek táplálkozási forma, nem is beszélve az általa megtanult tudatosságról és rendszeres testmozgásról, mely óhatatlan velejárója lesz az egészséges közérzet fenntartásának.
Számos híresség is ezt az életmódot választotta, galériánkban őket találjátok meg:
A JOY magazin írása.

Promóciók
Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION társadalmi szerepvállalását

Életmód
5 varázslatos esti program Budapesten a hosszú hétvégére, ami felejthetetlen élménnyel gazdagít

Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
7 híres férfi, akik egyedülálló apaként is tökéletes szülő lett
Az egyedülálló szülőkről jellemzően mindig az anyák jutnak az eszünkbe, de a világ több, mint 2 millió háztartásában egyedülálló apák vannak.
4 ruhadarab, amitől szó szerint megőrülnek a férfiak
Bizonyos ruhadarabokban, megvan az a plusz, amitől egész egyszerűen szexibbnek érezzük magunkat - és ez bizony így is van!
Akkor és most: Egykor a világ legszexibb férfijának mondták őket, így néznek ki most
Minden idők legszexibb sztárpasijainak listája még mai szemmel nézve is igencsak erősre sikeredett minden évben.
A duplázás nagymestere! 11 alkalom, amikor Katalin hercegné ugyanabban a ruhában jelent meg a vörös szőnyegen
Úgy tűnik, Katalin hercegné sem szívesen mond le a neki kedves darabokról. És miért is tenné, ha ennyire jól állnak neki?!
A sok szex és drog tette tönkre az egykor imádott színésznő életét
A nézők rajongtak érte, a szakma pedig két Emmy-díjjal és egy Golden Globe-díjjal ismerte el tehetségét, miközben alkohol-és drogfüggőségével harcolt.
Keress és találj új barátokat a csillagjegyed alapján: az asztrológia ebben is segít
Elmúltál 30-40 éves és szükséged lenne néhány új barátra, mert magányosnak érzed magad? Az asztrológia segít!