Promóciók
Tudtad? Eredetileg ezt a hollywoodi sztárt szánták a monacói hercegné címére Grace Kelly helyett


Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
Grace Kelly gyerekkorától kezdve mindent megtett azért, hogy színésznő legyen, ám milliomos családja sose nézte jó szemmel, hogy egy szép napon Hollywoodba költözött. Azt viszont már annál inkább, amikor bemutatta jövendőbelijét a családnak...
Grace a kezetekkor még modellként kereste a kenyerét, majd 1951-ben, mindössze 22 évesen megkapta első filmszerepét a Fourteen Hours című filmben, amit nem sokkal később már a Délidő és a Mogambo követett. Megkérdőjelezhetetlen tehetségére Alfred Hitchcock is felfigyelt és viszonylag gyorsan, körülbelül két év leforgása alatt három ikonikus alkotásában, a Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak és a Fogjunk tolvajtban is főszerepet adott a szépséges színésznőnek, akinek ekkora már sikerült nemcsak Hollywoodot, de a nézőket is ujjai köré csavarnia.

Minden a legjobban alakult, karrierje szárnyalt, és talán maga se gondolta volna, hogy ezt a rég vágyott sikert egy szép napon a szereleme kedvéért maga mögött hagyja. Rainer monacói herceggel szervezett találkozóját bár számos balul elsült eset előzte meg, amin akár az is tovább ronthatott volna, hogy a várt eseményre a férfi késve érkezett, ám nem így lett. A pár órányi beszélgetésből levelezés, majd szerelem, és végül 1956. április 19-én egy világraszóló esküvő lett.

Azt viszont kevesen tudják, hogy III. Rainier monacói herceg Grace előtt éveken át udvarolt Gisèle Pascal francia színésznőnek, kapcsolatuk azonban idővel véget ért, mivel az a hír járta, hogy a nőnek nem lehet gyereke, ez pedig keresztülhúzta a herceg számításait, aki mindenképpen utódokat szeretett volna. Így hát Rainier aktív feleségkeresésbe kezdett és tanácsadói úgy gondolták, hogy egy hollywoodi sztárnál keresve se találhatna jobb partit magának, hiszen így újra fellendülhet Monaco turizmusa és ezzel együtt a pénzügyileg és gazdaságilag is helyre rázódhatna a kicsit ingatag lábakon álló aprócska ország.
A tanácsadók első "hollywoodi ajánlata" a hercegné címére pedig nem Grace Kelly, hanem Marilyn Monroe volt.
Ám az akkor már szexszimbólumnak számító, éppen válófélben lévő szépséget túl nagy falatnak gondolta Rainer, aki túlontúl erős erotikus megítélése miatt könnyen lehet, hogy nem jó irányba vitte volna el a család hírnevét. A herceg végül maga dobta az ötletet és nem sokkal később rátalált Grace Kellyre, aki minden szempontból megfelelt azoknak az elvárásoknak, amit egy leendő hercegnével szemben képzeletben már lefektettek.

Nos, bár Grace Kelly szerelmi élete is legalább annyira színes volt, mint Marilyn Monroe szerteágazó romantikus történetei, ám végül az érdek helyett a szív szava győzött és ma már az egész világ Grácia hercegnéként emlékszik rá, aki valaha rövid, de annál emlékezetesebb hollywoodi karriert futott be.
És ezt láttad már?

Promóciók
Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION társadalmi szerepvállalását

Életmód
5 varázslatos esti program Budapesten a hosszú hétvégére, ami felejthetetlen élménnyel gazdagít

Életmód
Nyaralás 2023: 5 dolog, amit tudnod kell, ha Horvátországba utazol
7 híres férfi, akik egyedülálló apaként is tökéletes szülő lett
Az egyedülálló szülőkről jellemzően mindig az anyák jutnak az eszünkbe, de a világ több, mint 2 millió háztartásában egyedülálló apák vannak.
4 ruhadarab, amitől szó szerint megőrülnek a férfiak
Bizonyos ruhadarabokban, megvan az a plusz, amitől egész egyszerűen szexibbnek érezzük magunkat - és ez bizony így is van!
Akkor és most: Egykor a világ legszexibb férfijának mondták őket, így néznek ki most
Minden idők legszexibb sztárpasijainak listája még mai szemmel nézve is igencsak erősre sikeredett minden évben.
A duplázás nagymestere! 11 alkalom, amikor Katalin hercegné ugyanabban a ruhában jelent meg a vörös szőnyegen
Úgy tűnik, Katalin hercegné sem szívesen mond le a neki kedves darabokról. És miért is tenné, ha ennyire jól állnak neki?!
A sok szex és drog tette tönkre az egykor imádott színésznő életét
A nézők rajongtak érte, a szakma pedig két Emmy-díjjal és egy Golden Globe-díjjal ismerte el tehetségét, miközben alkohol-és drogfüggőségével harcolt.
Keress és találj új barátokat a csillagjegyed alapján: az asztrológia ebben is segít
Elmúltál 30-40 éves és szükséged lenne néhány új barátra, mert magányosnak érzed magad? Az asztrológia segít!