Liam Neeson szívszaggató fogadalma: annyira szerette feleségét, hogy halála után is hűséges maradt hozzá

Liam Neeson szívszaggató fogadalma: annyira szerette feleségét, hogy halála után is hűséges maradt hozzá
Forrás: Elrabolva című film

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Facebook
Twitter
Pinterest

Liam Neeson igazi nőfaló volt, amik meg nem ismerte a szépséges Natasha Richardsont.

Az A-listás hollywoodi színész, Liam Neeson 2022 nyár elején ünnepelte a 70. születésnapját. Viszonylag nagy családba született, van három lánytestvére, Elizabeth, Bernadette és Rosaleen. Mindössze 9 éves volt, amikor elkezdett bokszolni, mivel tehetségesnek bizonyult, 17 éves koráig űzte, sok-sok győzelmet aratott. A középiskolai évek alatt a drámatagozat színésze volt, ekkor döntötte el, hogy erre a pályára lép. 1977-ben debütált a mozivásznon, ő alakította Jézust A zarándok útja című filmben, ezután olyan szuperprodukciókban láthattad, mint A misszió, a Schindler listája, A nyomorultak, az Igazából szerelem, illetve a Star Wars-, és Elrabolva-filmek.

Liam Neeson hűséges maradt Natasha Nichardsonhoz

Liam Neeson 1981-ben az Excalibur forgatásán szeretett bele a nála hét évvel idősebb színésznőbe, Helen Mirrenbe, akivel ezután pár évig jártak, a szakítás baráti volt, a mai napig jóban vannak.

A színész 1993-ban ismerkedett meg élete legeslegnagyobb szerelmével, a szépséges színésznővel, Natasha Richardsonnal, akivel első látásra egymásba szerettek. A dologgal csak egy probléma volt, Nat ekkor még valaki más, a producer Robert Fox felesége volt. A színésznő elvált és nem sokkal később összejött a sármos sztárral, akitől eleinte félt egy kicsit, hiszen nagy nőcsábász hírében állt akkoriban. Alig egy évvel később, 1994-ben kimondták a boldogító igent.

„Soha azelőtt nem volt olyan robbanékony és szenvedélyes kémiám egyetlen színésznővel sem a színpadon, mint akkor, amikor együtt játszottunk a Broadway színpadán az Anna Christie-ben” – emlékezett vissza arra az időszakra Liam Neeson. Annak ellenére, mekkora szenvedély volt köztük, a színész eleinte nem tudta kimutatni szeremének az érzéseit. Így történt, hogy a születésnapjára sikerült egy teljesen személytelen, szinte bántó üzenetet küldenie az ajándékkal.

„Hamarosan összefutunk. Sok szeretettel, Oscar!” – írta Liam.

Natasha erre érthető módon nagyon megharagudott és bátran megkérdezte, mégis milyen jövőre számíthat Neeson mellett. A színész ekkor mélyen magába tekintett és rájött, soha korábban nem volt még ennyire szerelmes. Két fiuk született, 1995-ben Micheál, 1996-ban pedig Daniel.

Évekig éltek boldogságban, 2009 márciusában azonban tragédia történt, az akkor csupán 45 éves Natasha egy síbalesetben olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy előbb kómába esett. Liam Neesonnek ekkor szörnyű döntést kellett meghoznia, csak akkor kapcsolhatták le a gépekről az agyhalott színésznőt, ha ő ezt aláírja. Megtette.

Liam Neeson azóta nagyon visszavonult életet él, szinte semmit sem lehet tudni a magánéletéről, az biztos, hogy komoly párkapcsolata nincs, sosem tudta túltenni magát Nat halálán.

„Vannak olyan időszakok, amikor hallom, ahogy kinyitja az ajtót. Mindig reménykedem abban, hogy őt fogom meglátni és meghallani” – mondta egy interjúban néhány éve.

Ezt olvastad már?

Galéria / 6 kép

Híres emberek, akik egyből újraházasodtak párjuk halála után

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Promóciók

TOP10 élmény Máltán: a tökéletes bakancslista

Kép
Sztárok

„Gyűlölt engem, meg akart ölni!” - Hugh Grant nem nagyon lopta be magát ennek a világhírű színésznek a szívébe

Karrierje során Hugh Grant is botlott olyan kollégákba, akikből éppenséggel a szimpátia legkisebb szikráját sem váltotta ki.

Kép
Sztárok

Katalin hercegné túlöltözte a menyasszonyt a jordán királyi esküvőn: csak egy valaki volt még feltűnőbb

Hussein jordán koronaherceg kimondta a boldogító igen és feleségül vette a a Szaúd-Arábiában született Rajwa Al-Saif-ot.

Kép
Sztárok

Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt

Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!

Kép
Életmód

2 "egészségesnek" kikiáltott étel, ami a szakértők szerint gyulladást és puffadást okoz

Első hallásra igazi tökéletes csemegének tűnnek, valójában pedig tele vannak egészségtelen összetevőkkel, így a táplálkozási szakértők szerint nem árt vigyázni velük!

Kép
Életmód

10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki

Néhány kosztümös film láttán a divattörténészek csak fogják a fejüket!

Kép
Stílus

Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod

Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!