Promóciók
Lady Gaga ruhája úgy szikrázik, hogy még az űrből is látni

Lady Gaga újra elemében van. Most debütál a mozikban első filmje, a Csillag születik, a premierre pedig nyilván egy felejthetetlen ruhát választott.
Hamarosan a mozikba kerül az év egyik legjobban várt filmje - legalábbis ami minket illet -, a Csillag születik, melynek két főszereplője Bradley Cooper és Lady Gaga. Bár a popdíva már nem először próbálkozik a színészkedéssel, ez lesz az első mozija, és nem is akármilyen szerepet vállalt a debütáláshoz.
Csillag születik
A show business kegyetlen és kiszámíthatatlan: de mennie kell. Jackson Maine (Bradley Cooper) valaha híres volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét. Leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel (Lady Gaga), akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól: mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.
Lady Gaga hatalmas elődjeit követi, hiszen a történetet 1937 óta Janet Gaynor, Judy Garland és Barbra Streisand főszereplésével is megfilmesítették. A modernizált változat egyben Bradley Cooper rendezői bemutatkozás is, és még egy kis extra, hogy a film egyes jeleneteit a 2017-es Coachellán forgatták, ahol Lady Gaga headlinerként lépett fel.
A Csillag születik októberben kerül a mozikba, és ahogy ilyenkor lenni szokott a világpremierek addig sorra követik egymást, melyeken természetesen a két főszereplő is megjelenik. Gaga az utóbbi években alaposan visszavett a stílusából, már korántsem vállal olyan merész darabokat, mint karrierje elején, ám most a Csillag születik Los Angeles-i bemutatójára újra egy igazán izgalmas kreációt választott.
Lady Gaga szó szerint szikrázott a Csillag születik premierjén!


A csodás Givenchy Couture ruha vakított a vakuk kereszttüzében, amihez egy 100 karátos gyémánt Bvlgari nyakláncot és egy 20 karátos gyémánt fülbevalót is viselt a sztár. Mi azon sem lepődnénk meg, ha fényét még az űrből is látták volna.
Szemmel láthatóan Gaga fürdik a hollywoodi díva szerepben, tökéletesen belőtt hullámaitól és vörös rúzsától a klasszikus vörös szőnyeges idők szirénjei jutottak egyből eszünkbe, és akkor a körmeit még nem is említettük:

Most pedig eleveníts fel néhány emlékezetes Gaga-szettet velünk a múltból!
„Gyűlölt engem, meg akart ölni!” - Hugh Grant nem nagyon lopta be magát ennek a világhírű színésznek a szívébe
Karrierje során Hugh Grant is botlott olyan kollégákba, akikből éppenséggel a szimpátia legkisebb szikráját sem váltotta ki.
Katalin hercegné túlöltözte a menyasszonyt a jordán királyi esküvőn: csak egy valaki volt még feltűnőbb
Hussein jordán koronaherceg kimondta a boldogító igen és feleségül vette a a Szaúd-Arábiában született Rajwa Al-Saif-ot.
Cuki kisfiúból csini kamaszlány: Így változott meg Shiloh Jolie-Pitt az évek alatt
Nézd meg, hogyan változott Shiloh Jolie-Pitt az évek során!
2 "egészségesnek" kikiáltott étel, ami a szakértők szerint gyulladást és puffadást okoz
Első hallásra igazi tökéletes csemegének tűnnek, valójában pedig tele vannak egészségtelen összetevőkkel, így a táplálkozási szakértők szerint nem árt vigyázni velük!
10 film, amiben a jelmeztervezők hibát követtek el, mégsem szúrta ki senki
Néhány kosztümös film láttán a divattörténészek csak fogják a fejüket!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!